Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem a londoni nyári impresszionista aukciók számítanak a legizgalmasabbnak a két nagy nemzetközi aukciósház életében az utóbbi években, ezt igazolják az idei események előzetes számai is. A Christie's és a Sotheby's június 18−19-i árverésein kalapács alá kerülő képek összesített alsó becsértéke 171 millió fontra rúg, ami 7,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Kicsit távolabbra visszatekintve még látványosabb a hanyatlás: 2010 júniusában 295 millió font volt a hasonló alkalmak összesített alsó értéke, vagyis azóta 42 százalékkal esett vissza. Ez nem jelenti azt, hogy csökkent volna az egyes művek értéke − figyelmeztetett a londoni Telegraph − vagy hogy a privát értékesítésben ne menne jól ezek forgalma, egyszerűen kevesebb főművet adnak be az aukciósházakhoz.

A Sotheby's neves magángyűjteményekből is árverez, köztük a számítógépipar úttörői közé tartozó svájci mérnök, Branco Weiss absztrakt és szürrealista művekre fokuszáló kollekcióját − e művek összértéke meghaladja a tízmillió fontot, de egymillió fölötti árat csak egy Magritte-tól remélnek. Az aukció csúcsdarabja azonban Monet 1908-ban festett képe a velencei Canal Grandéra néző Contarini-palotáról, amelyért 15−20 millió fontot várnak a ház közleménye szerint a szakértők. A sokszor kiállított festmény a Monacóban élő, szír eredetű Nahmad műkereskedő-család kollekciójának része 1996 óta − akkoriban a műtárgypiac még épp hogy kilábalt a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának összeomlásából, így a képet becsértéke alatt, 2,8 millió fontért tudták megvenni. (Hasonlóan jó üzletet csináltak a Monet életműrekordját hozó, az argenteuil-i vasúti hidat ábrázoló 1904-es képpel: 1997-ben 2 millió dollárért vették meg, tíz évre rá 41,5 millióért adták el a Christie's árverésén.)
A saját korábbi közlésük szerint mintegy 3 ezer műalkotással, javarészt festménnyel rendelkező Nahmad családtól szerezte aukciója sztárdarabját a Christie's is: ez egy 1909-es Kandinszkij-kép, az Improvizációs tanulmány 3., amelyet 12−16 millió fontos becsértékkel indítanak. A művész expresszionista korszakából való kép 2008 novemberében került mostani tulajdonosához, amikor a válság már a műtárgypiacot is utolérte − ennek megfelelően felső becsérték alatt, 16,9 millió dollárért vitték el a Christie's New York-i aukcióján. Újbóli piacra dobását az is indokolhatja, hogy tavaly novemberben ugyanennek a sorozatnak a 8. számú darabja 23 millió fontért kelt el ugyanennél a háznál (ez a művész életműrekordja), illetve az is, hogy orosz részről erős kereslet mutatkozik manapság Kandinszkij alkotásaira.