− Hogyan jutottak el az Art Baselig?
− 1999 óta folyamatosan részt veszünk a Paris Photón, tavaly pedig jelen voltunk az Art Forum Berlinen, aminek a szakmai visszhangja fontos tényező volt. Mint mindenhol, a baseli vásáron is műkereskedőkből álló nemzetközi szakmai zsűri értékeli a pályázatokat, állítja össze a kiállítói névsort. A Vintage Galéria szakmai referenciái több mint tíz év munkájával értek össze, az Art Baselre beadott program pedig a húszas-harmincas évek nemzetközileg ismert modern magyar fotográfiájának művészeti pozícióit vetette össze a magyar neoavantgárd alkotóiéval. A kiállítás a modern magyar művészet történetének folytonosságát vizsgálta.

− Kiktől állítottak ki munkákat?
− A modernek közül André Kertész és Kinszki Imre nevét emelném ki, a későbbi korszakból Lőrinczy György és Holics Gyula művei voltak meghatározóak, a neoavantgárdból pedig Hajas Tibor, Erdély Miklós, Perneczky Géza, Halász Károly képeit mutattuk be. A hatvanas évektől a rendszerváltásig tartó időszak művészete a szakmai diskurzus fókuszában áll, fontos kiállítások születnek e témában szerte a világban. A magyar neoavantgárd iránt is van érdeklődés − bár számos életmű feldolgozatlan −, Baselban fontos múzeumi kurátorokkal vettük fel a kapcsolatot, akik érdeklődnek az általunk képviselt korszakok, alkotók iránt.

− Konkrét vásárlásokra is sor került?
− Igen, és ez fontos, hiszen ez egy vásár igazi tétje, ez meghatározó referencia lehet egy művész számára. André Kertész, Perneczky Géza, Halász Károly és Hajas Tibor munkáiból is adtunk el.

− Milyennek érzékelte magát a vásárt?
− A korábbi évekhez képest kevesebb volt a kísérletező munka, az ismert nevek, biztos értékek domináltak. Az Art Basel jellemzően nem a legelső fontosabb megjelenése egy-egy alkotónak − az ottani kiállítás fontos egy művész, illetve egy galéria számára, de igazán akkor lehet eredményes, ha a nemzetközi és hazai intézményi referenciákkal is találkozik. A Vintage kapcsán pedig azt tudom mondani, hogy egy ilyen vásári megjelenés mindig ünnep. Ahogy fogadják az embert a korábbi szakmai kapcsolatai, együtt örülnek vele, hogy bekerült ebbe a körbe, az rendkívül jó érzés. Mint ahogy az is, amikor felfedez valaki magának, odajön a standhoz: "tudnom kellett volna rólatok, miért nem történt meg ez eddig?".

− És fordítva? Ön is felfedez ilyenkor új alkotókat vagy új galériákat?
− Az idei kiállításról a mexikói Inaki Bonillas fotómunkáit, valamint a ljubljanai és berlini Galerija Gregor Podnar következetes munkáját emelném ki.

− Jövőre újra megpróbálja? Ez nem olcsó vásár, megéri a jelenlét?
− Minden megjelenés komoly anyagi és szellemi befektetést igényel. Az Art Basel nemcsak az egyik legjobb szakmai referenciákkal rendelkező vásár, hanem messze a legdrágább is. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával azonban megvalósítható a részvétel, folyamatos megjelenéssel pedig eredményes is lehet. A nemzetközi pénzügyi válság a művészeti vásárok piacát is átrendezte: idén például elmarad a berlini Art Forum, noha szakmailag kiemelkedő volt, mások viszont erősítik pozíciójukat, mint a Paris Photo, amely új helyszínre, a Grand Palais-ba költözik.

− Mi a helyzet a fotóval Budapesten?
− A fotográfia hazai piaca jelentős késésben van mind a nemzetközi fotográfiáétól, mind pedig a hazai képzőművészeti piactól. Ezért is érintette viszont kevésbé ezt a kialakulóban lévő szegmenst a pénzügyi válság. Kis létszámú, de lelkes gyűjtői kör érdeklődik itthon a fotográfia iránt, miközben a magyar fotográfia olyan tőke, mely erős intézményi és szakmai háttérrel a nemzetközi és hazai kultúra piacának kiemelkedő szereplője lehetne.

Minden vásári megjelenés komoly anyagi és szellemi befektetést igényel