Bár a lobbitevékenység még erős, úgy tűnik, rövid időn belül egyetlen tankönyvkiadó maradhat. A két legesélyesebb befutó a már most is jelentős piaci részesedéssel bíró Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) és az Apáczai Kiadó. Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés szakbizottsági alelnöke a Napi Gazdaságnak elmondta, a központosítási szándék már az évi 16-17 milliárd forintos magyar tankönyvbiznisz logisztikai monopóliumára kijelölt Könyvtárellátó Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. megbízásán is látszik.

A tankönyvpiac eddigi akkreditációs eljárásait felülíró törvény szintén erre utal. Szeptembertől ugyanis "a szakminiszter teljes kézi vezérlést gyakorolhat a piac felett". A bizottsági alelnök nem tudta számszerűsíteni, hogy a törvénymódosítás miként hat majd az oktatás egyik utolsó, valóban piaci alapon működő szegmensére. Egyesek szerint a kis kiadók ellehetetlenülése garantált, úgy, hogy azt sem tudni, mi lesz a már akkreditált, nagyjából hetvenfajta és 2,8 millió darab tankönyv sorsa.

Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó alapítója másként látja, szerinte szó sincs a tankönyvpiac államosításáról, legfeljebb a 16-17 milliárdos szegmens szűkítéséről.

A beadott és engedélyezett tankönyvek számának alakulás 2006-2009

Tankönyv-jóváhagyásra beadott könyvek száma (nemzetiségi, vallás- és hitoktatási és SNI könyvek nélkül)2900318137614385
Jóváhagyott könyvek száma (nemzetiségi, vallás és hitoktatási és SNI könyvek nélkül)2439257530663458
Forrás: OFI tankönyvi adatbázis KIR adatok alapján

 

A tankönyvpályáztatás beadási, elbírálási feltételeiről egyelőre keveset lehet tudni, és több nyitott kérdés is maradt még, ezért az NTK a továbbiakban is kiemelt figyelemmel követi a tankönyvpiaccal kapcsolatos újabb változásokat, és azokra időben felkészül. Esztergályos Jenő a Napi Gazdaságnak elmondta, az iskolák gyakorlatában az alsó tagozatos tankönyvek megrendelését (amiben az Apáczai is érdekelt) egyes igazgatók intézkedései hátrányosan érintették. Eddig az iskolai vezetők átcsoportosíthatták a 10 ezer forintos tankönyv-megrendelési összegek egy részét. Például az alsós, első- és másodikosoknak szóló tankönyvcsomag árat 6400 forintig limitálták és a fennmaradó összeget − 14-15 ezer forintot − "átvitték" a felső tagozatra. Még magasabb összegbe került a középiskolába lépők tankönyveinek ára, ahol akár már 30 ezer forinttal kellett kalkulálni.

Az áraránytalanságokat az új, módosított törvénynek kellene kiegyenlítenie. A törvény szerint a tankönyvek országos megrendelése, beszerzése és az iskoláknak való eljuttatása, valamint a vételár beszedése állami feladat lesz, amelyet a könyvtárellátó végez. A nonprofit kft. biztosítja, hogy a tanulók legfeljebb a jegyzékben feltüntetett legmagasabb − azaz az iskolai terjesztési − áron juthassanak hozzá a tankönyvekhez. Az Apáczainál egyetértenek azzal, hogy a szabályozás szerint el kell utasítani a felvételt a tankönyvjegyzékbe, ha a kiadó az iskolai terjesztési árat az előző évihez képest aránytalanul növelni szeretné.