Művészeti program: kiállítás az amaTáR-ban

A tavaly útjára indult UNION-Amadeus Rezidens Program pályázatának két nyertese, Balázs József Tamás (Bajóta) és Hory Gergely közös kiállításon mutatta be az ösztöndíj kapcsán született műveit
NAPI, 2013. február 22. péntek, 09:25
Fotó:

A tavaly útjára indult UNION-Amadeus Rezidens Program pályázatának két nyertese, Balázs József Tamás (Bajóta) és Hory Gergely közös kiállításon mutatta be az ösztöndíj kapcsán született műveit. A nemzetközi csereprogram keretében az egyik nyertes Prágában, a másik pedig Bukarestben tölthetett két hónapot alkotással, a helyi kulturális miliőből töltekezve. A tárlat március 29-ig látható az Amadeus Művészeti Alapítvány nemrég megnyílt kiállítóterében, az amaTáR-ban, amely szintén az UNION Biztosító támogatásával, hiánypótló kezdeményezésként valósult meg. Az UNION Biztosító az Amadeus Művészeti Alapítvánnyal karöltve tavaly azzal a céllal indította útjára műteremcsere-programját, hogy a 35 évnél fiatalabb magyar képzőművészek számára egy-egy kelet-közép-európai országban biztosítsa művészeti pályájuk kibontakozását, illetve az adott ország művészeti életének megismerését. A hosszú távra tervezett UNION-Amadeus Rezidens Program évente két művésznek biztosít 1000 euró összegű ösztöndíjat, valamint szállást, műtermet és kiállítási lehetőséget a nyertes magyar pályázók számára. A pályázatot évi két alkalommal hirdetik meg. Az idei pályázati kiírások február végén látnak napvilágot, melyben észt és cseh rezidens-lehetőségre nyújthatják be pályamunkáikat a művészek.

HOZZÁSZÓLÁSOK