Más volt az idei Viennafair, mint az eddigiek, részben azért is, mert alig négy hónapja diszkrét változás történt a befektetői háttérben. A Redline Capital és Dmitrij Akszjonov orosz ingatlanfejlesztő maradt a vásár tulajdonosa, kiszállt viszont a tavaly még igen aktív Szergej Szkatercsikov − ő állítólag inkább Nyugat-Európa felé nyitott volna, Akszjonov azonban továbbra is az orosz műgyűjtőkre fokuszál. (Idén is sokan voltak a vásáron, nagyon figyeltek rájuk, orosz nyelvű hoszteszek kísérgették csoportjaikat.) Vita Zaman és Christina Steinbrecher-Pfandt maradtak a művészeti vezetők és továbbra is ők adják arcukat a rendezvényhez. Feltűnő ruháikban rendre előbukkantak a standok között is, hol interjút adtak, hol körbevezettek egy VIP-vendéget, de a marketingben idén így is kevesebb volt a glamour. A tavaly beharangozott műkincsalapról − amely évi egymillió eurós bevásárlást ígért a Viennafairen − szó sem esett (galeristák szerint a tavalyi ügyletek kifizetése is átcsúszott idén február−áprilisra).

Az idei 22 963 látogató a legmagasabb szám a Viennafair kilencéves történetében, a művészeti vezetők szerint elérték, hogy Bécs kiemelt figyelmet fordít rá. A város galériái tele voltak kapcsolódó kiállításokkal, általában klasszikus festészeti témakörökben, szemben az elmúlt időszak konceptuális divatjával. Az osztrák résztvevők kiemelt témája volt a szobrászat, emellett meglepően sok standon állítottak ki neonképet, neoninstallációt is. A régióból beválogattak felfedezésre váró galériákat is − köztük a magyar Trapézt −, egyrészt hogy a kezdő gyűjtőknek is legyen kínálat, másrészt mert a vásár szeretne "Kelet-Európa Listéjévé" válni, azaz izgalmas, új galériákat bemutatni. A beárazott "blue chip" művészet régóta ott van Bécsben − emlékeztetnek a szervezők −, ezért viszik a kínálatot olyan irányba, ami kevésbé van jelen. A hivatalosan már Viennafair The New Contemporary néven futó esemény stábja egész évben dolgozik, hátteret adnak a vásár mögé, a galeristák, a kurátorok, a művészek is bármikor elérhetőek rajtuk keresztül.