Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A BÁV Zrt. vezetése és az Aukciósház az őszi árverés megrendezése előtt úgy döntött, hogy megvásárol és odaajándékoz egy nekik felajánlott tárgyat a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának. Az adományozott műtárgy igazi ritkaság: egy női ékszerbe foglalt dagerrotípia, ezüstözött rézlemez hordozón. Az 1850-es évekre datálható kitűző egy férfi miniatűr fényképét rejti, valószínűleg az ékszer viselője számára kedves személyt ábrázol. Az MNM Történeti Fényképtára 300 dagerrotípiát őriz, ez idáig egyetlen ékszerbe − egy arany női karkötőbe − foglalt volt köztük (az is férfifejet ábrázol). A múzeum tervei szerint a most megkapott kitűző a 2015-ös átfogó dagerrotípiakiállításuk kiemelt tárgya lesz, addig is felkerül a honlapjukra.

Maradnak a jól bevált rendszernél

A BÁV őszi művészeti aukciója november 8−9−10-én, több mint 700 tétellel, 215 milliós összesített kikiáltási árral várja az érdeklődőket. "Az aukciósházak számára komoly kihívást jelent a válság miatt beszűkült és csak lassan felélénkülő hazai műtárgypiac − mondta Kulcsár Krisztián vezérigazgató a beharangozó sajtótájékoztatón. − Ennek ellenére a BÁV mint a legnagyobb múltú hazai műkereskedelmi vállalkozás sokoldalú és különlegességeket is felvonultató anyagot állított össze. Arra törekszünk, hogy tapasztalatainkra építve, a piaci feltételekhez alkalmazkodva, szaktudásunkat és kreativitásunkat minél jobban hasznosítva tovább erősítsük vezető pozíciónkat a műkereskedelemben."

Arra a kérdésre, hogy befolyásolja-e a BÁV-ot bármiben az, hogy a piac egyes szereplői belefogtak a becsértékes árverezési szisztéma hazai elterjesztésébe, illetve bejelentették ebbéli szándékukat, az Aukciósház vezetői és munkatársai egyöntetűen azt válaszolták, hogy a BÁV ragaszkodik a maga hagyományaihoz. Nincs okuk változtatni, különösen annak fényében nem, hogy a válság ellenére a BÁV kikiáltási árai 2008 óta is folyamatosan emelkednek. Nem hisznek abban, hogy feltétlenül rá kellene erőltetni a magyar közönségre az angolszász árverezési technikát, hiszen hosszú évtizedek óta megszokták, értik, gyakorolják a BÁV által kialakított kikiáltási áras rendszert.

Értékőrző befektetések

Az árverés első napja hagyományosan az ékszereké és az óráké − 56 milliós összesített kikiáltással −, ezt mindig nagy érdeklődés övezi, manapság pedig kiemelt figyelmet kap a befektetési lehetőségek miatt. A nagy értékű, briliánsokkal díszitett ékszerek mióta világ a világ, tökéletes értékőrző befektetések, most is jó néhány ilyenre lehet licitálni. 3,2 millióról indul egy gyűrű, természetes rózsaszín 5,7 karátos gyémánttal, ami a mérete és a színe miatt is ritkaság, a kezdő ár pedig közel sincs a nemzetközi árakhoz. A rózsaszín gyémántok jellemzően nagyon apró kövek, ezt a karátszáma is különlegessé teszi. Az art deco ékszerek töretlenül divatban vannak − most egy olyan nyakéket kínálnak eredeti, negyvenes évekbeli dobozában, amely a BÁV első árverésén is szerepelt 1985-ben (akkor 25 ezer forinton kezdett és 75 ezren ütötték le). A nagy, nyolcszögletű citrinkövet 93 briliáns veszi körül, a dekoratív ékszer kikiáltási ára most 1,1 millió forint. Az órák között sok "hagyományos" svájci aranyóra van, például egy 1930-as Patek Philippe dupla fedeles zsebóra 600 ezerért vagy egy 1910-es IWC férfikaróra 300 ezerért. Igazán különleges darab 200 ezer forintért egy arany férfizsebóra a sasos osztrák címerrel, Ferenc József monogramjával. Itt nem az óraszerkezet igazán értékes, hanem a tény, hogy ezt császári diplomáciai ajándéknak készítette a Meyer és fiai cég, az érdemrendek, kitüntetések császári beszállítója.
A második napon festmények, bútorok és szőnyegek kerülnek kalapács alá. A festményeké az a terület, amely a legnehezebben tervezhető − mondta el Tűzkő Péter, a BÁV kereskedelmi irodavezetője. A festménypiac ugyanis felülről árazódik, mindig a legmagasabb árakhoz képest alakul ki az összes többi.

Scheiber Hugó női portréját 9 millió forintért kínálják


Batthyány Gyula 1930-ban készült, Bajadér című képe 15 millió forintról indul (szerepelt a Blitz Galéria 1996-os árverésén), Spányik Kornél műtermi zsánerképe 9 millió forintos kikiáltási áron kerül piacra. Scheiber Hugó Berlinben festett női portréja Alexandra Extert, a kijevi születésű, Párizsban dolgozó díszlet- és jelmeztervezőt ábrázolja, ez is 9 millión kezd. Vaszary János Vadászat című munkája Szende Andor gyűjteményéből származik és 6,5 millió forintért szerezhető meg. A modern festmények közül a legfontosabb Bálint Endre 1967-es, Éjszaka ikonnal című képe, ennek kezdő ára 2 millió forint.

A műtárgynapon is lesznek különlegességek

A harmadik nap a műtárgyaké, 245 tétel, 40 milliós összesített kikiáltással, ezen belül a mai ezüstárakhoz képest barátságos szintről, 4 millió forintról indul egy közel 30 kilogramm összsúlyú 12 személyes, 211 darabos étkészlet. Figyelemre méltó a Zsolnay-blokk is, köztük a torinói világkiállításra készült szecessziós váza − Apáti Abt Sándor tervezése − és a Mack Lajoshoz köthető faunos váza, mindkettő 800 ezer forintért. Igazi különlegesség 150 ezer forintért egy kisméretű díszkancsó, nemcsak azért, mert Zsolnay Vilmos maga készítette, hanem mert a mázzal való kísérletezgetés egyik darabja.

A BÁV utóbbi aukcióin rendre sikert arattak a Nyolcak kiállításon is szereplő Vedres Márk szobrai, most a Fiú korsóval került a kínálatba 320 ezer forintért. Ez a bronzszobor először 1914-ben volt látható a Művészház kiállításán, párdarabja onnan került a Nemzeti Múzeumba. Ritkaságnak számít itthon a fajanszból készült historizáló kerti kút, a restaurált XIX. századi angol műtárgy 460 ezer forinton vág a licitnek. Egy nagyszebeni magyar barokk harangvirágserleget másfél millió forinton indítanak, az árverés utolsó tétele pedig egy moszkvai barokk főpapi mellkereszt és ereklyetartó 1,2 millió forintért.