Ennyit kell adni Nagyváti János A' szorgalmatos mezei-gazda című művéért − az 1791-ben Pesten kiadott kézikönyvet Széchényi Ferencnek ajánlotta a szerző −, illetve egy ritka Széchenyi István-kötetért, a Balatoni gőzhajózás 1846-os első kiadásáért (az első kiadású Lovakrul már 240 ezerért elvihető).

Forrásértékű dokumentum a trianoni béketárgyalások anyaga: mint Földvári Antal antikvárius elmondta, a külügyminisztérium kiadásában 1920−1921-ben megjelent kötetek azt a térkép- és statisztikai gyűjteményt tartalmazzák, amellyel a magyar küldöttség megpróbálta álláspontját megvédeni. A teljes mű csak egyszer szerepelt aukción, most 160 ezer forintról lehet érte ajánlatot tenni. Gyűjtői darab Kossuth Lajos 260 ezer forinton indított angol nyelvű londoni levele 1856-ból, amelyben Miss Gertrude Rawlinsnak mond köszönetet a befogadásért.

Sokat várnak, bár csak 20 ezer forintot kérnek Weöres Sándor Szállni című kilencsoros versének aláírt kéziratáért. Babits Mihály Őszinteség című versének első négy sora autográf leiratban 60 ezer forintról kezd, hasonlóan Kosztolányi Dezső Csak csont vagyok, csak hús vagyok kezdetű versének zöld tintával írt autográfjához.

József Attila Medvetáncának a költő által kézzel számozott, dedikált példánya 160 ezer forint, Pilinszky János első verseskötete, az 1946-ban kétszáz példányban megjelent Trapéz és korlát − Weöres Sándornak szóló dedikációval − százezer forint.

A Krisztina Antikvárium erősségei közé tartoznak a plakátok és a térképek. Két világtérkép az 1700-as évekből 200 ezer, illetve 180 ezer forintról kezd, egy 1909-es francia art deco óriásplakátért 160 ezret kérnek. A XVII. századi Buda és Pest, illetve Eger, Kanizsa, Székesfehérvár, Tokaj látképeinek kezdő ára 36−80 ezer forint között mozog.

Érdekesség Joseph Lisle negyven szatirikus akvatintarajza a XIX. századi angol hétköznapokról, illetve az osztrák Vala Moro Tánc című, tíz erotikus art deco rézkarcot tartalmazó albuma. A két ritkán felbukkanó kötet 180 ezer, illetve 240 ezer forintos kikiáltási árat kapott.

Kép: Kapott_NEM_jelenik_meg_FE-n