Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelenleg harminc körül van Budapesten a kortárs galériák száma, közülük húszat tömörít a 2010 elején újjáalakult Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Egyesülete (MKMGOE), néhányan pedig a tagságra várnak, hiszen a felvételi szabályok minimum kétéves működést írnak elő.
Ilyen szakmai szervezetek az egész világban léteznek, az a különös, hogy nálunk csak későn jött létre. Ha körbenézünk, akár csak a szomszédainkig, látjuk, hogy Ausztriában hosszú ideje jól működik a galériákat tömörítő egyesület, de másutt, például  Romániában is aktívan támogatják az ottani jelentős galériákat − indokolja az egyesület létjogosultságát az új elnök, Molnár Annamária, a Molnár Ani Galéria tulajdonosa, a tavaly váratlanul elhunyt Délceg Katalin utódja.
Az egyesület olyan problémákra szeretne például kormányzati figyelmet irányítani, mint hogy tavaly óta a cégek nem írhatják le a műtárgyakra fordított összeget öt év alatt az adóalapjukból. Nagy teher a galériák számára a 25 százalékos áfakulcs is − ez példátlanul magas a művészeti termékekre Európában.
Molnár Ani hangsúlyozza: épphogy elkezdtek dolgozni, nagy eredményekről még nem tud beszámolni, de abban biztos, hogy az összefogás minden galéria közös érdeke. Ez heterogén társaság, van galéria, amelyik sokat jár nemzetközi vásárra, van, amelyik soha, és különbözünk profilban, módszerekben is − mondta lapunknak az MKMGOE elnöke. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a galériák elsősorban a hozzájuk tartozó közel 300 művészt s rajtuk keresztül a magyar művészetet képviselik.
A kortárs galériák úttörő szerepet vállalnak a magyar művészet bemutatásában külföldön is, hiszen egy nagy nemzetközi vásáron 40-50 ezer látogató elé viszik ki a műveket. Az egyesület célja, hogy ezt a szerepet elismerje a kormány, az NKA és minden illetékes. Például úgy, hogy kiszámíthatóan tudjuk, mekkora állami forrás van ennek támogatására egy-egy évben − vázolja Molnár Ani a nehézségeket.
A tagok jelenleg főleg az információcsere előnyeit élvezhetik: kéthavonta összegyűlnek, illetve levelezőlistákkal egyeztetnek szakmai kérdésekben. A következő összejövetel témája az lesz, milyen álláspontot képviseljenek a két budapesti művészeti vásárral kapcsolatban. Ez azért is érdekes, mert az egyesület tagjai között megtalálható nemcsak az a Makláry Fine Art galéria, amelynek tulajdonosa az egyik vásár, a hosszabb múltra visszatekintő Budapest Art Fair szervezésében érdekelt, hanem a Ráday Galéria is, amelynek tulajdonosa a konkurens, a tavaly életre hívott Art Market Budapest egyik szervezője.

Jankó Judit




Keretes:
Molnár Annamária közgazdászként végzett 1996-ban, majd 11 évet multinacionális vállalatoknál dolgozott, de már a kilencvenes évek végén elkezdett nonprofit kiállításokat rendezni. Saját galériáját 2007-ben nyitotta meg, egyidejűleg a Park Galéria projekt indulásával − ez egy nonprofit kortárs szobrászati és installációs kiállítássorozat volt a MOM Parkban, amely komoly szakmai elismerést vívott ki, sokan erről ismerik Molnár Ani nevét. Ez a program ma is fut, félévente változó anyaggal.