Összességében folytatódtak az eddigi tendenciák − továbbra is a stagnálásra utaló jelek erősebbek. A festmények vevőköre nem bővült, a régiek pedig nem vásárolnak − az antik művek piacát a recesszión kívül a kulturális igények módosulása is sújtja, magyarul: más a divat. A műtárgyak piaca viszont a válság alatt is folyamatosan erősödött, az izgalmas daraboknál most is licitharcoknak lehettünk tanúi. Új jelenség, hogy mintha a bútoroknál is fordulna a szél, a komolyabbak már méltó árakon cserélnek gazdát. Az ezüstök és az ékszerek változatlanul szárnyalnak, nincs eladhatatlan darab.

A régi mestereknél elkelt Székely Bertalan női portréja másfél millióért, a későbbiektől Iványi Grünwald Faluvégen című festménye 2,4 millióért. Csók István Áldomás című olajvázlata 950 ezret ért meg valakinek, de nem kelt el a Zuzu tükör előtt 5,5 millióért, ahogy Rippl-Rónai női pasztellportréja sem 3,2 millióért vagy Aba-Novák Tündérhegyi szanatórium című temperája 5 millióért − pedig mindegyik megérte volna. Jól járt, aki megvásárolta Vörös Géza Párizsi erkély madárkalitkával című képét 1,8 millióért. Scheiber Hugó Kalapos önarckép pasztellkrétarajza 600 ezerről 800 ezerre emelkedett, de összességében nagyon sok festménytétel visszament. A műtárgyak viszont rögtön jól kezdtek: a XVII−XVIII. századi ónmázas itáliai patikaedényekért megadták az egy-két-háromszázezres árakat, a XVI. századiért a 650 ezret, a címlapon reprodukált XVII. századi savonai edény ára pedig 850 ezer forint lett. Gazdára talált a 12 személyes meisseni étkészlet 1,4 millióért, a Zsolnay-vázák duplázó emelkedéssel félmillió körüli árakon mentek.

Az árveréssorozat legörvendetesebb eseménye volt, amikor a XVIII. századi osztrák komód 600 ezres ára 4 millióra emelkedett, de elkelt egy XIX. századi magyar írószekreter is 2,4 millióért és egy XVIII. századi angol asztali óra 4,2 millióért. Az ezüstnapon a pozsonyi rokokó monstranciáért 1,2 milliót fizettek, egy XVIII. századi erdélyi kehely ára pedig 150 ezerről 2,2 millióra kúszott fel − a katalógusban feloldatlan mesterjellel szerepelt, de akik ennyire küzdöttek érte, azok lehet, hogy tudták, kit jelöl. A gyűjtői darabok közt volt még egy augsburgi empire gyertyatartópár, ennek kezdő ára a duplájára, 800 ezerre nőtt. A használati ezüstökről nem lehet mást írni, mint hogy viszik, mint a cukrot − ha kicsit különlegesebb vagy szecessziós, art decós stílusú, akkor nagy áremelkedéssel.