Ez nagy tévedés, mint ahogy az is, hogy az egészségpénztárak idén lehúzhatják a rolót.

Az igazság az, hogy a tagok az egészségpénztári szolgáltatások töredékét - annak 5-6%-át - fordítják a SZÉP-kártyára átsorolt szolgáltatásokra, vagyis gyógyfürdőre, gyógyüdülésre, sporttevékenységre. Ez a rendkívül alacsony arány nem átmenet nélküli: a Gyurcsány-kormány 2006-ban a szolgáltatások felét ún. "életmódjavító" kategóriába sorolta, ami együtt járt az igénybevételhez kapcsolódó SZJA-fizetési kötelezettséggel.

Ugyan a Kormány mostani intézkedése véglegesen bóvli kategóriába sorolta az egészségpénztári prevenciót, azonban még így is bőven maradt olyan szolgáltatás, ami az egymillió pénztártagot és családját segíti a bajban. Lehet költeni gyógyszerre, szemüvegre, magánorvosra, fogászatra, szűrésekre, otthonápolásra és még sok mindenre, ami segíti a gyógyulást. Mindezt olyan körülmények között, ami az egészségpénztárat egyedivé teszi: itt egészségügyi végzettséggel rendelkezők - orvosok, gyógyszerészek, ápolók - gondoskodnak tagjaink egészségéről.

A Patikánál büszkék vagyunk az elért eredményekre: stabil, független pénztárként évek óta meghatározó szerepet játszunk a szektor életében, újításainkkal pedig példát mutatunk mindenkinek, akinek fontosak a pénzügyei. Büszkék vagyunk arra is, hogy jelen sorok írásakor Magyarországon már minden negyedik ember részesül valamelyik egészségpénztár szolgáltatásában, és ezt szövetségeseinkkel közösen építettük fel. A Prevenciós Alappal sokat teszünk azért, hogy tagjaink és családtagjaik ingyenes szűrővizsgálatát országos lefedettséggel folyamatosan biztosítsuk.

Ami pedig az idei kilátásokat illeti, az már most januárban tisztán látszik, hogy 2012-ben a gyökeresen felforgatott cafeteria legkedveltebb eleme az egészségpénztár lesz, mert az egy évtizedet meghaladó stabilitás és az azonnali költhetőség minden mással szemben verhetetlen előnyt jelent.

 

Az önkéntes egészségpénztár átsorolt szolgáltatásai 2011 1-9 hónapokban (forrás: www.pszaf.hu)



További infó: www.patikapenztar.hu