- Mióta készül erre az Erste, hogy bevezesse Magyarországon a George-ot, és milyen újdonságokat hoz az ügyfelek számára ez a platform?

- Három évig tartott az előkészítési folyamat Magyarországon. A külső szemlélők számára úgy tűnhet, későn indultunk vele, hiszen más országokban már korábban megtörtént a George bevezetése, de Magyarországon lehetett tudni, hogy indul majd az azonnali fizetési rendszer, és meg akartuk várni annak az indulását, hogy a George már ezekkel a funkciókkal kibővítve startolhasson. Emellett a teljes Erste Csoporton belül Magyarországon a legnagyobb a digitálisan aktív ügyfelek aránya, magasabb, mint Csehországban vagy Ausztriában, azért is fontos volt, hogy a lehető legszélesebb szolgáltatási palettával induljon el az applikáció. Szerettük volna például beletenni a befektetési szolgáltatásokat is a George-ba, hiszen az ügyfeleink egyre nagyobb arányban vásárolnak értékpapírokat, köztük állampapírokat, és fontos nekik, hogy naprakészen le tudják kérdezni a portfóliójukat, menedzselni tudják a befektetéseiket. A tavalyi utolsó negyedévben rekordot döntött nálunk a befektetések volumene.

- Már egy hónap is eltelt az elindulás óta. Mik az első tapasztalatok?

- Gyakorlatilag majdnem minden korábbi MobilBank használó megismerkedett már George-dzsal. Az indulás után eltelt első héten az aktív mobilbanki felhasználóink 99 százaléka letöltötte telefonjára George-ot, és 95 százalékuk már be is lépett, használta a szolgáltatást. A nagy érdeklődés okozott turbulenciákat is. Mégis remélem, hogy ezt ez élményt felülírják George előnyei, azzal együtt, hogy minden változás nehéz, és az időt kell hagyni arra, hogy megszokják és megszeressék azt az ügyfelek. Ez egy kipróbált, ügyfélbarát rendszer, ami versenyelőnyt jelent a számunkra, a Csoport országaiban több mint 6 millió ügyfél használja. Az alkalmazás egyébként mindenütt legalább 4,5 csillagos értékelést kapott.

- Miben más a George, mint a korábban megszokott mobil- vagy internetbankok?

- Egyrészt teljesen személyre szabható, az ügyfél döntheti el, milyen színeket használ, hogyan nevezi el a bankkártyáit, számláit, partnereit, ami segíti a pénzügyeinek kézben tartását. Tele van emellett okos, hasznos és kényelmes funkciókkal. A teljesség igénye nélkül ilyen például, hogy ha vásárol az ügyfél egy terméket, lefotózhatja a számlát, a garancialevelet, és elmentheti a programban, ahonnan könnyedén visszakeresheti majd. A banki partnereket el lehet menteni továbbra is, de ha valaki nem akar ezzel vesződni, annak jó hír, hogy George megjegyzi a korábbi utalásokat, így elég elkezdeni beírni a másik fél nevét, és a program kitölti a mezőket, tehát akár az utalási sablonjainkat is sutba dobhatjuk. Ha szeretné az ügyfél, beállíthatja, hogy a George figyelje a költéseit, vagy szóljon, ha például nincs elég pénz a számláján a soron következő csoportos beszedési megbízások teljesítésére. Ezekről korábban általában csak utólag kapott az ügyfél egy sms-t, hogy nem sikerült levonni a díjat. George akkor is figyelmeztet, ha lejár egy okirat, például a személyi igazolvány, vagy ha új autópályamatricát kell vásárolni.

- Milyen változást hozhatnak ezek az újdonságok a digitálisan aktív ügyfelek arányában?

- Jelenleg 60 százalékos a digitálisan aktívak aránya a banknál, ez azt jelenti, hogy az elmúlt 30 napban a 60 százalékuk használta a bank valamelyik digitális csatornáját. A pandémia is segített persze a digitális csatornáknak, de ilyen magas arányt egyik másik országában sem tapasztalt az Erste. A mobilbankos ügyfelek különösen aktívak, szinte naponta belépnek az applikációba, a netbankba havonta átlagosan ötször lépnek be a felhasználók. Jelenleg a több mint egymillió Erste Bankos ügyfélből 350 ezernek van mobilbanki és 770 ezernek internetbanki hozzáférése, de a George-tól azt reméljük, az az arány nőni fog, és az ügyfelek 75 százaléka digitálisan aktív ügyféllé válik.

- Mennyi idő alatt állhatnak át az ügyfelek az új mobil- és internetbankra?

- A mobilbankot cseréltük le először, március elejére már minden mobilbankos a George-ot fogja használni, a netbankot 4-5 hónap alatt váltjuk le teljesen a George-ra.

- Mely országokban van már jelen a George?

- Ausztriában indult a platform 2015-ben, azóta bevezették Szlovákiában, Csehországban, Romániában és legutóbb Horvátországban. Minden országban kicsit más a tartalma, más szolgáltatások, funkciók vannak benne, mivel mások az ügyféligények. A legtöbb induló funkció a magyarországi platformba került, amelyet minden hónapban fejleszteni fogunk, rendszeresen rukkolunk majd elő újdonságokkal.

- Milyen új funkciókat terveznek a meglévőkön felül?

- Már elindítottuk az új George számlatermékünket, amelynek az az újdonsága, hogy a havidíja a számla forgalmától függ majd. Azok az ügyfelek, akik 250 ezer forint alatti elektronikus forgalmat bonyolítanak le, 390 forintos, 400 ezer forintos elektronikus forgalomig pedig havi 990 forintos átalánydíjas csomagot kapnak. Ebben az összegben benne van minden digitális csatornán keresztül lebonyolított tranzakció díja az adott forgalmi sávig. A bevezető három hónapban ráadásul még ezt a számlavezetési díjat is elengedjük. Így, akár más bankok ügyfelei is kipróbálhatják tulajdonképpen kockázat nélkül George-ot. Nyáron George a Google Pay-jel bővül, így az androidos mobilokkal rendelkező ügyfelek is élhetnek az egyszerű mobilfizetés lehetőségével, de jön a telefonon vásárláskor igénybe vehető részletfizetés, a teljesen online személyi kölcsön igénylés és egy új kedvezményrendszer, amely az Erste ügyfeleinek kínál különböző vásárlások után visszatérítési lehetőséget.

- A többi országban mik a tapasztalatok, mennyire tetszett a felhasználóknak George?

- Más országok erstés ügyfelei és az itteni tesztelők is nagyon elégedettek voltak vele. A George nem olyan, mint a korábbi digitális banki platformok, hanem szinte közösségi médiafelülethez hasonló élményt ad. Jó lehetőség az Erstének arra is, hogy a korábbi évek akvizíciói után most már organikusan növekedjen a bank. Ausztriában például az új ügyfelek harmada kifejezetten a George miatt választja az Erstét, azt reméljük, Magyarországon is sokan jönnek majd hozzánk emiatt. Főleg a fiatalabbakat tudjuk megszólítani az alkalmazással, de a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, a többi generáció is szereti ezt a platformot, a digitálisan aktív ügyfeleink közt 70 ezer a 60 éven felüliek száma.