Most augusztusban lett  egy éves Magyarország első, és eddig egyetlen - túlnyomó részben - lakóingatlanokba fektető nyilvános ingatlanalapja az Impact Lakásalap. Milyen eredményeket értek el az elmúlt egy évben?

Nagyon büszkék vagyunk a Lakásalapunk első éves teljesítményére, ugyanis a Bamosz 2017. augusztus 24-i táblázata alapján a forgalomképes nyilvános, nyíltvégű ingatlanalapok közül a legmagasabb, 9,2 százalékos egyéves hozamot értük el.

Az alap 1 milliárd forinttal indult, mostanra pedig több mint 1,8 milliárdnál tartunk és továbbra is folyamatos a tőkeáramlás. Ennek ellenére a nagy ingatlanalapokhoz képest ez még nagyon kicsinek számít és a track rekordunk birtokában, szeretnénk ezt jelentősen bővíteni a következő időszakban.

Az alap vagyonának jelenleg a 73 százalékát már befektettük, lakóingatlanokat vásároltunk belőle, és az összes bérbeadható állapotú lakást kiadtuk (ez az ingatlanok több mint 90 százalékát teszi ki), a többi ingatlan felújítás vagy más előkészítő tényezők miatt nincs még bérbeadva, de a jelenlegi piaci körülmények között maximális bérbeadottságra számítunk.

További ingatlanvásárlások is folyamatban vannak és úgy látjuk, hogy akár jelentősebb tőkebeáramlás mellett is elérhetőek számunkra jónak ítélt befektetések.

A rekord hozamon túl, azt is fontos hangsúlyozni, hogy a vagyonnövekedéshez nagyban hozzájárult az is, hogy az Impact Alapkezelőt tulajdonló Duna House többségi tulajdonosai az elmúlt fél évben félmilliárd forintot fektettek be az alapba, ezzel is jelezve, hogy komolyan hisznek, hiszünk az ingatlanpiac további fellendülésében.

Fontos szempont, hogy a Duna House infrastruktúrája, piaci ismerete és ingatlanpiaci tapasztalata nélkül nem tudtunk volna ilyen kiemelkedő hozamot elérni. Van tehát egy erős szakmai háttér, amit mind az ingatlanok megvásárlásánál, mind az eladásánál nagyon jól ki tudunk használni.

Kevesen tudják, hogy a magyar ingatlanalapok elsősorban ipari, kereskedelmi ingatlanokba fektetnek. Az Impact viszont lakóingatlanba. Miért jó ez?

Ez nem jó vagy rossz, hanem más. Bár lehet, hogy néha hasonlóan mozog a kereskedelmi és a lakóingatlan piac, de ez nem törvényszerű. Aki hisz abban, hogy a kereskedelmi ingatlanok piacában van a nagyobb potenciál, az inkább a többi alapba fektesse a pénzét. Aki látja, hogy mi történik a lakáspiacon és hisz a lakóingatlanokban, annak az Impact Lakóingatlan-alap a megfelelő választás.

Van azonban egy olyan előny, ami egyértelműen a lakóingatlan alap mellett szól a kereskedelmi ingatlanokhoz képest, ez pedig az, hogy ha a múltat nézzük, akkor ha a kereskedelmi ingatlanpiac rossz irányba fordul, hajlamos erősebben befagyni, mivel nagy ingatlanértékről van szó, és csak a nagy befektetők mozognak ezen a piacon. Egy lakóingatlan-alap ehhez képest "sok kicsi" ingatlant tart a portfólióban, ezért mindig van egy minimális számú tranzakció, így könnyebben likvidálható egy ilyen alap portfóliója.

Meghívó

Látogasson el Befektetői estünkre, ismerje meg első kézből a lakóingatlan befektetés új dimenzióját! Regisztrációját a lakasalap.hu oldalon várjuk.

A cikk megjelenését a Duna House támogatta.