Miért fontos a Civita Group Zrt. számára, hogy tőzsdei szereplőként biztosítsa saját maga számára a működéshez nélkülözhetetlen hosszú távú finanszírozást? Hiszen dönthettek volna úgy is, hogy hitel, lízing, vagy társtulajdonos bevonásával teremtik elő a szükséges plusz forrást?

Vaszkó Gábor: A beruházási terveinkhez, az önerőhöz szükséges olyan friss tőke, amivel fel tudjuk gyorsítani az álmaink elérését. Szeretnénk egy olyan körkörös gazdálkodást megvalósítani a monostorpályi telephelyen, ami nemcsak helyi alapanyagot használ fel, hanem energetikailag (hőben és áramban) is független tud lenni. Évek óta dédelgetjük a gondolatot, hogy magunknak állítsunk elő hő- és villamos energiát. A másik ok az újabb termékeink piacra dobása, pontosabban annak forrásigénye. Ideértve például az ehetőtányér-üzem megépítését. A tésztaüzem kapacitását ugyanakkor megnégyszerezzük, ami szintén nem két fillérbe kerül, de megéri rá költeni. Ezzel Európa legnagyobb gluténmentes tésztagyára lesz a mienk. Másfelől a tőzsdei jelenléttel olyan publicitást kap a cégcsoportunk, a Civita név, ami jótékonyan hat a brandépítési céljainkra.

Kép: CIVITA FOOD Kft.

A sikeres tőzsdei jelenlét biztosíthatja a cég hosszú távú fennmaradását, de mi van kudarc esetén?

Vaszkó Gábor: Mit tekintünk kudarcnak? Ha nincs komoly érdeklődés, attól a jelenlét még meglesz. Ha nem jön be a tervezett forrásbevonás, csak 15-20%-a, mi akkor is boldogok leszünk, hiszen nőtt az ismeretségünk. Nem mindenáron akarunk részvényt kibocsátani, fontosabb az árazás. Független pénzügyi szakemberek kiszámolták, hogy mennyi a cég reális értéke, ha ezen az értéken akár egy részvényt is megvesznek, az már számomra siker.

A tőzsdére lépést pontosan kimunkált feladat-, ütem- és pénzügyi tervezés előzi meg, amiknek a megvalósítása akár éveket is igénybe vehet. A Civita esetében mennyi volt az annyi? Meddig tartott a felkészülés és milyen tanulságokat hordozott?

Vaszkó Gábor: A tőzsdére lépést hosszú, két éves felkészülés előzte meg. Kevésbé jellemző Magyarországon, hogy egy középvállalkozás tőzsdére menjen, a Budapesti Értéktőzsde Standard piaca általában a multik "játszótere". Ezzel példát is szeretnénk mutatni, hogy nincs lehetetlen csak tehetetlen. Igenis a szabályozott pénzpiacokon való jelenlét rangot ad a vállalkozásnak, legyen az kicsi, közepes vagy nagy cég. Ráadásul mindez a tanulási folyamat számunkra a következő generációváltást is jelentősen meg fogja könnyíteni. Ami fontos, mivel hosszútávon a családunk továbbra is ebből szeretne megélni.

Kép: CIVITA FOOD Kft.

Az Önök vállalkozása immár hosszú évek óta úgy képes újabb és újabb piacokat meghódítani, hogy közben egy pillanatra sem dőlnek hátra, viszont folyamatosan kutatnak, fejlesztenek. A tőzsdei jelenléttel járó fokozott ismertség és átláthatóság ugyancsak "aprópénzre lesz váltható"?

Vaszkó Gábor: Meggyőződésem szerint igen. A számaink már most is ígéretesek (5 milliárdos éves forgalom, ami dinamikusan nő; 45 ezer tonna éves kapacitású kukoricamalom; 15 ezer tonnára nő a tésztaüzem éves kapacitása; 150 t az olajüzem teljes kapacitása), de az elkövetkező három év ezen a téren is további látványos eredményeket mutathat majd. Sőt, akár az akvizíció lehetőségét se zárnám ki ebből...

A tőzsdei jelenlét nyilvánvalóan hozzájárul a finanszírozási eszközök diverzifikációjához, a mérték azonban nagyon nem mindegy. Hogyan fog kinézni az a bizonyos torta a tőzsdére lépésük után?

Vaszkó Gábor: Bármit hozzon is a nyilvános részvénykibocsátás utáni jövő, a családunk mindenképpen többségi tulajdonos marad a Civita csoportban.