Az újrafelfedezések aukciója volt a novemberi, hiszen kalapács alá került többek között Rippl-Rónai József kedvelt kukoricás stílusában készült Róma-villa című festménye, ami a maga 62,4 milliós árával az aukció legnagyobb leütését hozta - adta hírül a BÁV. A vevők több mint négy órán át licitáltak a tételekre.

Az árverés sztárja mégis a Czóbel Béla életmű egyik utolsó láncszeme, a több mint 100 év után előkerült Körhinta volt. A sokáig lappangó remekmű 12 millió forintról indult, majd hosszú licitharcot követően 43,2 millió forintért szerezte meg az új tulajdonosa.

A sztárképek közül Aba-Novák Vilmos 50 év után felbukkant mesterművéért is sokan versengtek. A "barbár zseni" feleségét ábrázoló Olvasó nő végül 24 millióért kelt el.

Több mint tízszeres áremelkedéssel, 10,2 millió forintért talált új gazdára Kontuly Béla Óbudai látképe.

A kortárs képek közül Barcsay Jenő Képkonstrukciója 2,6 millió forinttal bizonyult a legkelendőbbnek, de millió fölötti árakat értek el Bak Imre, El Kazovszkij és Frey Krisztián festményei is.

Zsolnay-kandalló

Forrás: BÁV

Sokan megvárták a licitharcok miatt több mint 4 órásra nyúló aukció utolsó tételét is, a Zsolnay Miklós kalandos életű feleségének készített Zsolnay-kandallót, ami 18 milliós kikiáltási árról indult, végül 26,4 millió forintért kelt el.

A Zsolnay-gyár kisebb méretű alkotásai sem maradtak alul, főleg a szecessziós darabok értek el milliós árakat: egy csillagok alatt táncoló nőalakokat ábrázoló vázáért 7,2 millió forintot fizettek. Nagy népszerűségnek örvendtek a modern magyar kerámiák is, de sokan licitáltak a koponyaórára, az antik fegyverekre és a keleti kollekcióra is. (A Zsolnay-kandalló és a koponyaóra is védett státuszban van, de még így is rekordáron kelt el.)

Az árverés igazi kultúrtörténeti ritkasága, egy majdnem 7000 éves késő Vinca terrakotta figura volt. A 17 centiméteres alkotás végül alig maradt le a Zsolnay-kandalló mögött a maga 22,8 millió forintos vételárával.

A kétnapos aukció ékszernapján a nagy karátszámú brill ékszerek voltak a kedvencek. A magyar piacon igazi ritkaságnak számító, 5 karátos briliánssal ékített szoliter gyűrűnek közel 10 millió forintért örülhetett az új tulajdonosa.

Az ezüstkollekció legmagasabb leütése egy 19. század végi pesti neorokokó kandeláber-pár volt, ez 3,36 millió forintért talált új otthonra.

A BÁV egy rekord árbevételt hozó aukcióval bizonyította be, hogy képes a megújulásra. Idén még egy fontos rendezvényen licitálhatnak majd az érdeklődők, a karácsonyi aukció december 13-14-én ékszerekkel és műtárgyakkal várja az ajándékozókat a MOM Kulturális Központba - írta közleményében a BÁV.