Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lemondás okaként Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Zrt. vezére a Portfolio.hu-nak adott interjúban azt mondta: a "fő tulajdonos - MNB képviselőjének -  napi szintű részvételére a tőzsde élén  már nincs szükség. Ennek megfelelően Nagy Márton tervezetten lemondott a BÉT elnöki posztjáról. A lefektetett stratégiai irányok ugyanakkor nem változnak és az MNB támogatására továbbra is számíthatunk."

A mai bejelentés szerint az új elnököt a március 16-ra összehívott BÉT-közgyűlés választja meg. Az MNB javaslata az, hogy az elnöki pozíciót egy személyben a vezérigazgató töltse be.

Itt az MNB hivatalos bejelentése is

Az MNB kezdeményezi a tulajdonában lévő Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közgyűlésének összehívását, amelyen javaslatot tesz arra, hogy az igazgatósági elnöke Végh Richárd legyen, aki változatlanul ellátja majd a vezérigazgatói poszt betöltésével kapcsolatos feladatait is - olvasható az MNB közleményében.

Az igazgatóság elnöki tisztét 2015. december 16-a óta Nagy Márton, az MNB alelnöke töltötte be 2017. március 1-ig. Vezetésével a nemzeti tulajdonba került BÉT megkezdte azoknak a feladatoknak a teljesítését, amelyeknek kiemelt célja a tőzsde fejlesztése, és a megfelelő méretű, hatékonyan működő tőkepiac kialakítása. Az elmúlt egy évben olyan eredményeket sikerült elérni, amelyek nyomán már nincs szükség a tőzsde működésének irányításánál a jegybank részéről a közvetlen alelnöki felügyeletre - fogalmazott az MNB.

Ez a múlt

Michael Buhl, a bécsi tőzsde elnökének 2015 decemberi lemondásával Nagy Márton volt a BÉT modern kori történetének kilencedik elnöke (ha pedig az 1864-es alapítástól számolunk, a tizenhetedik elnök), aki megtartotta jegybanki tisztségét is. Így a magyar tőzsde élén bő 14 hónapot töltött.

Megválasztását követően, 2015. december 16-án Nagy Márton elmondta: célja, hogy a magyar tőkepiac fejlesztése jegyében kis és nagy cégeket - köztük államiakat is - a parkettre csábítsanak, és a magyar tőzsde GDP-hez viszonyított kapitalizációját a jelenlegi 18-ról 30 százalékra növeljék.

Az MNB 2015 november végén részvényenként 3550 forintos áron vette meg a Bécsi Értéktőzsdétől és az ÖKB osztrák nemzeti elszámolóháztól a BÉT részvényeinek 68,6 százalékát, ezzel - a tőzsde megszakítással immár 151 éves történetében először - háromnegyedes többségbe került.

A BÉT elnökei 1990 óta
IdőszakElnök
1990. június -1995. februárBokros Lajos
1995. április - 1996. áprilisSzáz János
1996. április - 1998. júniusJárai Zsigmond
1998. szeptember - 2002. áprilisSimor András
2002. április - 2004. júniusJaksity György
2004. június - 2008. júniusSzalay-Berzeviczy Attila
2008. december - 2011. szeptemberPatai Mihály
2011. november - 2015. decemberMichael Buhl
2015. december - 2017. márciusNagy Márton
Forrás: BÉT, Napi.hu-gyűjtés

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!