Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az AKII adatai szerint az Európai Unióban a 28. héttől indult meg a vágósertés felvásárlási árának csökkenése, ez a következő hetekben is folytatódott, a visszaesés különösen a 29. héten volt erőteljes. Az EU-árak az előző hetekben ugyanazt a tendenciát követték, mint 1998-ban. A vágósertés felvásárlási átlagára Magyarországon már az uniós csökkenés kezdete előtt másfél hónappal - június elejétől - elkezdett emelkedni. A magyar felvásárlási ár az emelkedés után az utóbbi hetekben nem változott számottevően, csupán kisebb ingadozások voltak - tavaly a 32. héten 274 forint volt a hasított súlyra vonatkozóan, ez az idén 20 forinttal alacsonyabb. Menczel Lászlóné szerint kedvező, hogy az agrártárca - az exporttámogatásról szóló, a napokban megjelent rendelete szerint - az exportőröknek továbbra is kilogrammonként átlagosan 60 forint támogatást ad a kivitelhez. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a támogatást a rendelet továbbra is az átvételi minimumár megfizetéséhez köti, amit általában csak a nagy cégek teljesítenek, ezért megmaradt a versenyhátrányuk a belföldi piacon. A Hússzövetség továbbra is a komplex húspiaci szabályozást tartaná elfogadhatónak, ezért szorgalmazza, hogy minden húsfeldolgozóra legyen érvényes a kötelező minősítési rendszer alkalmazása. A szövetség titkára nem tartotta kizártnak, hogy a közeljövőben a gazdasági kényszer miatt emelkedik a sertéshús fogyasztói ára. (Lapunk számításai szerint augusztus közepén a rövid, csontos karaj ára 8, a csont nélküli combé pedig 13 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.) Az elmúlt hetekben nőtt a vágósertések felvásárlása az AKII piaci információs rendszerének adatszolgáltatói körében, de ezt a fellendülést elsősorban a túlsúlyos disznók intervenciós felvásárlására vezetik vissza a szakemberek. A vágósertés felvásárlási árának júniustól bekövetkezett emelkedését követte a sertéshúsok értékesítési ára. Az utóbbi hetekben ebben a tendenciában sem történt számottevő változás, az árak azonban még így is lényegesen elmaradnak a tavalyi színvonaltól. L. L.