Nem kizárt, hogy francia mintára a magyarországi Auchan építi meg a legnagyobb honi benzinkutat a legnagyobb hipermarket után - mondta tegnap Jean-Paul Filliat, az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatója. A cég folytatja saját márkás töltőállomásainak telepítését. A következő két kutat Csömörre és Dunakeszire tervezik - mondta az ügyvezető. Beszámolója szerint a jelenleg nyolc egységet működtető áruházlánc tavaly 135 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Ez évre két számjegyű forgalomnövekedést vár, s a tervekben 200 milliárd forint forgalom szerepel.

A cég idén egyetlen áruházat nyit, jövőre azonban két-három építésével számol. A kilencedik, 14 ezer négyzetméter alapterületű üzletét Dél-Budán, a GRC Hungária Kft. beruházásával épülő Savoya Parkban nyitja meg. Filliat ismét megerősítette, hogy a magyar cég 2008-ra 18-20 egységből álló hálózatot kíván működtetni, amelyet úgy szeretne elérni, hogy 2005-től évenként legalább egy, legfeljebb három hipermarket építésébe kezd. Így minden évben 15-20 milliárd forintos befektetéssel számol. Az ügyvezető lapunk kérdésére elmondta, középtávú terveik között nem szerepel kis alapterületű üzletlánc kiépítése, a stratégia továbbra is a nagy hipermarketek telepítése.

Az Auchan februárban Soroksáron, a Tesco pedig márciusban Pesterzsébeten adta át első saját benzinkútját, míg a Cora a Totallal közösen várja a vásárlókat Törökbálinton. A verseny kiéleződése az egész hazai üzemanyag-kereskedelemre hatással lehet: mint azt korábban Paul Kennedy, a Tesco-Global Áruházak Rt. első embere elmondta, Nagy-Britanniában a Tesco-kutak megnyitását követően más társaságok is csökkentették áraikat. A Tesco az itthoni töltőállomásaihoz a brit Tesco-hálózatot ellátó cég magyarországi leányvállalatától, a Mabanaft Kft.-től szerzi be az üzemanyagot. A benzin a régióból jön, de a származási helyet nem árulja el a vállalat. A Tesco-kút az átlagárnál 5 forinttal olcsóbban kínálja az üzemanyagot, 8000 forintos áruházi vásárlás után pedig literenként további 5 forintot spórolhat a vásárló. Ez jószerivel a beszerzési ár alatti értékesítést jelent, ám a benzin esetében ezt nem tiltja semmi. A Tesco a jövőben mindegyik áruháza mellé építene benzinkutat, az újonnan épülő egységek pedig már eleve töltőállomással együtt alakítaná ki.

A teljes hazai üzemanyag-forgalom 42 százalékát uraló, 360 kutat működtető Mol az új szereplők megjelenésére reagálva közölte: a piac biztosan változik majd, ám egyelőre nem tudni, hogy azok milyen hatást gyakorolnak a konkurenciára. A Shell figyelemmel kíséri majd a hipermarketláncokhoz tartozó kutak forgalmát, illetve akcióikat, és szükség esetén kedvező árak kialakításával veszi fel a versenyt.

Magyarországon elsőként a Klubpetrol jelent meg az átlagosnál jóval olcsóbb benzinárakkal. Az Autóklub által alapított, jelenleg 35 állomásból álló hálózat működése bizonyítja, hogy az aktuális Mol-árnál 10 forinttal alacsonyabb ár alkalmazásával is lehet gazdaságosan kutat üzemeltetni. A cég a legújabb töltőállomását nemrégiben az egyik Tesco-áruház mellett építette fel. A Klubpetrolnak emellett a siófoki Tesco szomszédságában is van egy töltőállomása, a fehérvári kutat pedig a Tescóval közösen üzemelteti.