Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt évtizedben dollárban évi 17,2, euróban évi 15,7 százalékkal drágult az arany (forintban pedig a 20 százalékot is meghalad a ráta), és ez a második világháború óta nem látott aranyérmelázat is hozott. A világon ma aranykövető alapokra szóló certifikát formájában lassan több "papirosarany" létezik, mint a földön valaha kibányászott arany teljes, 125 ezer tonnás mennyisége (ami egyébként egy 19 méteres élhosszúságú kockában elférne), ami az óvatosabb befektetők szemében felértékeli a "megfogható" aranyat. A nagyobb tételek természetesen a banki trezorokban pihennek, de az átlagember számára mindinkább vonzóvá válik az aranyérmék értékőrző szerepe.

Azokban az országokban, ahol a forgalmi aranypénzeknek hosszú, folyamatos hagyománya volt (Franciaország, Németország, Ausztria, Nagy-Britannia 1933-ig, Svájc 1949-ig), a lakosságnál mindig is komoly mennyiségű aranyérme volt. Magyarországon jószerével csak az utóbbi négy-öt évben nőtt meg az érmeforgalom, ma már több mint 50 kereskedő és cég foglalkozik érmevétellel és -eladással. A forgalom kilenctizedét az úgynevezett forgalmi aranyérmék adják (a numizmatikai érmék ritkaságuk miatt felárral forognak, de inkább csak a komolyabb gyűjtők között), és közülük a külföldön is legnépszerűbb 20 frankos, úgynevezett Napóleon-aranyak a leggyakoribbak. (Az 5,806 gramm színaranyat tartalmazó 20 frankosokat először I. Napóleon verette, de a III. Napóleon kezdeményezésére 1867-ben létrehozott Latin Éremunió keretében Franciaország mellett Svájc, Olaszország, Belgium, Görögország, Szerbia és Bulgária pénzrendszere is ezeken alapult.) Magyarországon 1892-től 1915-ig élt az aranypénzrendszer, ezalatt 13 millió darab arany 10 koronást (3,05 gramm aranyból), 22 millió húszast és jelképes mennyiségű (16 ezer darab) százkoronást vertek, összesen 174 tonna aranyból. A Monarchia dualista jellegéből fakadóan forgalomban voltak az osztrák verésű hasonló érmék is (hasonlóan a mai eurózónához), amelyekből mintegy 360 tonnányi készült (a százkoronások szinte mind osztrákok voltak). A keveredés folytán a Magyarországon felbukkanó koronaérmék nagyobbik fele szintén osztrák feliratú. A koronaérmék nagyobbik részét az állam az első világháború alatt beolvasztotta, a maradék fontos szerepet játszott a pengő 1945−1946-os inflációja idején, amikor a forgalom a dollár mellett alapvetően aranyérmékkel zajlott. A forint megjelenésekor az MNB 35 tonna érmét váltott át az akkori 1 gramm = 13,2 forintos áron forintra (részben koronás érméket). A szocializmus évei alatt folyamatos volt a visszavásárlás, amelyből beolvasztás után az MNB aranya gyarapodott (a mintegy 30 tonna zömét a kilencvenes évek elején a nemzetköri trendeket követve eladták, 300 dolláros unciánkénti ár körül). A magyar és osztrák koronaérmékből jelenleg néhány tonnányi lehet a magyar lakosságnál.

Hasonló − pontosabban mintegy 2 tonna − lehet a forintban denominált arany emlékpénzek lakosságnál lévő mennyisége. A Magyar Nemzeti Bank a hatvanas években és a rendszerváltás óta rendszeresen bocsát ki kis példányszámban arany emlékérméket. Meglepő, hogy 1961−1968 között csaknem kétszer akkora súlyban vertek ilyeneket (1757 kilogramm), mint 1990 óta (936 kilogramm, a próbaveretek súlya nélkül). A hatvanas években vert aranyérmék névértéke 50, 100, 200, 500 és 1000 forint volt, utóbbiak Európa legnagyobb aranyérméi közé tartoznak a maguk 84,1 grammos össz- és 75,7 grammos színsúlyukkal. Természetesen ezek az érmék a maguk korában is sokkal többet értek a névértéküknél, nem is adták őket forintért. Az akkori dolláros boltokban árulták turistáknak, illetve az MNB − amely közvetlenül Nyugatra nem adott el aranyat − ilyen módon tudott külföldi érmekereskedők útján némi devizához jutni a beszolgáltatott aranyból. (A névérték egyébként a forint elméleti aranytartalmához igazodott, 1946-ban rögzítették, hogy egy kilogramm arany = 13 210 forinttal, így kalkulálták ki a dollár sokáig "hivatalos", ám sem az úgynevezett kereskedelmi, sem a turistakurzussal nem egyező 11,74 forintos árfolyamát.) A legnagyobb példányszámmal − a legkisebb címletet 25 ezer, az ezrest 7 ezer példányban verték − az 1968-as Semmelweis sor rendelkezik, ezeket az érméket még ma is be lehet szerezni a súlyértékük felett 5 százalékos áron, míg például egy Zrínyi- ezrest 3 millió forintért (a súlyérték 3,3-szorosáért) sem könnyű megszerezni, igaz, ebből csak 330 darabot vertek. A külföldre került érmék egy része azóta visszavándorolt az óhazába, mert a magyar gyűjtők inkább megadják a felárat.

Kép: Stockfresh

A rendszerváltás után az Antall-kormány − talán a történelmi reminiszcenciák okán − vonzódott a nemesfém érmékhez. Az MNB 1990-től bocsát ki kezdetben 10, 1993-tól 5 ezres példányszámban zömmel két dukát súlyú és finomságú (6,982 grammos, 986-os finomságú) érméket. Ezek névértéke kezdetben 5000, később − ahogy az arany ára a forint inflációja miatt is emelkedett − 10, 20, majd mostanában már 50 ezer forint lett. Különleges alkalmakra nagyobb érme dukál: 2001-ben a millenniumra unciás, 2006-ban az 1956-os évfordulóra hat dukát súlyú érmét bocsátottak ki, 3, illetve 5 ezer példányban. Előbbi ma már komoly, akár 20 százalékos felárral (450 ezer forint) forog. 2010-től az MNB is bekapcsolódott a "világ legkisebb érméi" nemzetközi programba és félgrammos érméket is kiad (Erkel, Clark, londoni olimpia), ötezres névértékben. 2006-ig az érméket a névértékükön lehetett megvenni, némi első napi sorbaállás árán. 2008-tól viszont (egy évig nem volt érme) a bank halad a korral, a világpiaci aranyár alapján − jókora felárral − árazza az érméket, és előfordul, hogy néhány hónap múlva a kereskedőknél már olcsóbb a forintemlékérme, mint a bankban. (Ez nem vonatkozik a legritkább, alig 500 példányos, 62 grammos Szent István-érmére, amely ma már másfél milliót kóstál és az MNB-ből napok alatt elfogyott.) A tipikus vásárlók kispénzű gyűjtők, nyugdíjas befektetők voltak, akik közül sokan az azóta bekövetkezett többszörös emelkedés hatására már kiszálltak (A kilencvenes évek eleji érmék áremelkedése nyolcszoros, a kilencvenes évek végieké négyszeres volt.)

A rendszerváltás óta kibocsátott 126 ezer érme egy részét már biztosan beolvasztották, miként ez lett a sorsa az 1992−1994 között, de kisebb számban 1998-ig vert ezüst 200 forintosok zömének is. (A 11,2 millió érme veréséhez 67 tonna ezüstöt használt fel az Állami Pénzverő, az ezüst kétszázast a világpiaci ezüstártól függően 900−1200 forint között veszik a kereskedők.) Kétszázasokat mindazonáltal nem sokan gyűjtenek tezaurálási célból, drága lenne a széfbérlet...

Az utóbbi években e piaci szegmensre érkező nagyobb magánbefektetők nem elsősorban érmét, inkább tömböt vesznek. A BÁV már egy évtizede évi több tízezres mennyiségben ad el egyunciás (31,1 grammos), és sokkal kisebb tételben 15,5, 50 és 100 grammos tömböket, amelyeket elvileg − jó széles marzzsal − vissza is vásárol. Ezek kint lévő mennyisége (az Állami Pénzverő jóval kevesebb tömbjével együtt) ma már elérheti a 4-5 tonnát. Hátrányuk, hogy külföldön nem teljesen forgalomképesek (még ha a súlyértékhez képest alig 1-1,5 százalék is a levonás), ellentétben a nemzetközi téren jegyzett érmékkel, amelyek azért esztétikai szempontból is több élményt nyújtanak tulajdonosaiknak...

Forintemlékérme-kibocsátások
ÉvÉrme neveNévérték (Ft)Összsúly kg
1961Liszt, Bartók50, 100, 500246
1966Zrínyi100, 500, 1 00092
1967Kodály500, 1 00076
1968Semmelweis50, 100, 200, 500, 1 0001343
1990Mátyás5 00069
1991Pápa10 00069
1992Károly Róbert10 00069
1993Erkel10 00034
1994Túzok5 00023
1996Honfoglalás20 00034
1998Batthyány20 00034
1999Államalapítás20 00034
2001Millennium100 00092
2001Ezeréves pénzverés20 00034
2004EU-csatlakozás50 00096
20061956-os forradalom100 000103
2008Hunyadi Mátyás50 00049
2009Kazinczy50 00049
2010Szent István50 000, 500 00065
2010Erkel5 0005
2011Liszt Ferenc50 00054
2011Clark Ádám5 0005
2012Károly Róbert10 00038
2012Londoni olimpia5 0005