új hír érkezett
  • Hihetetlen, milyen sokan bedőltek a csalásnak

    Szász Péter, 2018. július 12. csütörtök, 11:52

    Vádat emeltek egy nő ellen, aki 248 embert csapott be és csaknem hetvenmillió forintot csalt ki tőlük kártérítésre és reklámszerződésre hivatkozva - írja az MTI.

    A nő 2017 januárja és októbere között vállalkozókat keresett meg telefonon. Az esetek egy részében hivatalos személynek adta ki magát és azt állította, hogy a minisztérium nagy összegű kártérítést ítélt meg a hívott gazdasági társaságának, ennek átutalásához "kártérítési fedezet" címén meghatározott összeget kért.

    Jellemzően több millió forintos kártérítést helyezett kilátásba és fellépése is igen határozott volt. Ezért többen fizettek.

    Máskor valótlanul állította, hogy a cége a sértettek vállalkozását reklámozza az interneten, amire korábban szóban vagy telefonon kötöttek szerződést, ezért a hirdetés díjának megfizetésére szólította fel őket. A valóságban azonban az általa megkeresett egyik cég sem kötött szerződést vele.

    A vádlott a pénzt mindig azonnal felvette, azt magára, nagy értékű gépjárművek bérlésére és nyaralásra költötte.


  • Már biztos, hogy szeptember 22-én megrendezik az első Csengetett, Mylord? Közönségtalálkozót Magyarország: a rendezvényre közösségi finanszírozásban több mint 800 rajongó összesen 7 188 000 forintot fizetett be. Az összeg minden várakozást felülmúlt, a találkozón azonban már csak az vehet részt, aki június 19 és július 17 között hozzájárult a szervezéshez.

    A népszerű brit sorozat sztárjai közül Susie Brann (Miss Poppy), Catherine Rabett (Miss Cissy), Amanda Bellamy (Rose), Michael Knowles (Mr. Teddy), Jeffrey Holland (James), Perry Benson (Henry), Su Pollard (Ivy) is Magyarországra látogat szeptember 22-én.

    A rendezvényen nem lesz jegyértékesítés, így csak azok vehetnek részt a talákozón, akik legalább ötezer forintal támogatták a szervezést. A teljes egészében civil kezdeményezést három magánember: Polgár Zsuzsa, Hegedüs Kinga és Szijj András koordinálja, akik, bár már ismerik a rendezvény helyszínét, csak azokkal osztanak meg részleteket, akik hozzájárultak a gyűjtéshez.

  • Shane Tusupot nem érdekli a bíróság döntése

    Szász Péter, 2018. július 19. csütörtök, 10:02

    Shane Tusup, Hosszú Katinka volt edzője és férje annak ellenére nem kért írásban bocsánatot exkollégájától Darren Wardtól és nem fizette ki a 135 ezer forintos perköltséget, hogy erre a Fővárosi Törvényszék kötelezte - írja a Blikk.

    Tusup tavaly áprilisban a debreceni országos bajnokságon a medence mellett fenyegette és meglökte volt párjával közös úszóklubja, az Iron Aquatics akkori trénerét, mert az nem nevezte be a férfiváltót a versenyre.

    A bíró a „lekicsinylő” lökésért marasztalta el Tusupot, ezt minősítette becsületsértésnek.

  • Ezért kell szabályozni a drónreptetést?

    Szász Péter, 2018. július 19. csütörtök, 09:22

    Veszélyesen közel került az Emirates felszálló Airbus A380-asához egy - feltehetően egy kisebb méretű - drón Mauritiuson - írja az Airportal.

    Az eredetinek tűnő videón az látszik, amint az óriásgép felszáll a Plaine Magnien Nemzetközi Repülőtér 14-es futópályájáról, melyet a futópálya tengelyétől nem messze balra videóztak le a kamerás távirányítású repülőeszközzel.

    Az eszköz ugyan a mauritiusi reptér – a gyártók által a helyi törvények figyelembevételével meghatározott – tiltott zónáján kívül repült, de ennek ellenére veszélyesen megközelíthette a felszálló repülőgépet.

    Az elmúlt időszakban egyre több panasz érkezik olyan drónokról, amelyek túl közel mennek az utasszállítókhoz.