új hír érkezett
  • Indul a karácsonyi vásárlási szezon

    Domokos Erika, 2017. november 10. péntek, 13:00

    Megnyílt a budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren. Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat november 10. és december 31. között - írja az MTI.

    A karácsonyi vásárra mintegy 800 ezer vendéget várnak - mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője. Az 1998 óta minden évben megrendezett vásáron több mint 100 árus kínálja magas minőségű portékáit, melyeket hagyományosan egy független szakmai zsűri választott ki - közölte Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke.

    Forrás: Napi
  • A Hitelintézeti Szemle tudományos folyóirat első kínai nyelvű válogatáskötetét pénteken mutatták be a Magyar Nemzeti Bank munkatársai, a kiadványt a kínai Holdújév első napján publikálta a jegybank - közölte az MNB az MTI-vel. (Ezzel a kínai asztrológia szerint február 16-án beköszöntött a Kutya éve - a szerk.) Az MNB, a folyóirat kiadójaként a kínai nyelvű publikációval elsősorban a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok további fejlesztéséhez kíván hozzájárulni. A Hitelintézeti Szemle szerkesztőbizottsága bízik abban, hogy a kínai nyelvű ismeretterjesztő folyóirat hiánypótló és jelentős kiadvány, amellyel gazdaságdiplomáciai szempontból is értékes kezdeményezést indítanak el - írta a jegybank.

    Az MNB-alapítványok Pallas Athéné Könyvkiadójának első kötetét is ma mutatták be, ez Boyé Lafayette De Mente A kínai észjárás - a hagyományos kínai gondolkodásmód és kortárs kultúrára gyakorolt hatásai címmel jelent meg. A könyv egyfajta iránytűt ad a kínai gondolkodásmódhoz. A kibontakozó "új világrend" várhatóan a kelet felemelkedését hozza majd, ezért különösen fontos megérteni a kínaiak gondolkodását, kultúráját - mondta Csizmadia Norbert, a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kuratóriumi elnöke.

     

  • Nem szokatlan a nagy világversenyeken, hogy a rajongók kabalafigurákat dobálnak imádott versenyzőiknek, ám a japán szurkolók olyan macibombázást rendeztek a phjongcsangi téli olimpián, amit ritkán látni tévéfelvételen – derült ki a Business Insider cikkéből. Hanjú Juzuru többszörös olimpiai és világbajnok japán műkorcsolyázó azzal indította fellépését a téli játékokon, hogy minden idők második legjobb eredményével, 111,68 ponttal besöpörte az férfi egyéni műkorcsolya rövid programok versenyének aranyérmét.

    Amint véget ért a fellépése a nézők elkezdtek játék Micimackókat hajigálni a pályára. Több száz plüssállat landolt a jégen és nagyon sok nem jutott túl a nézőtéren. A rendezők percekig szedegették fel a Micimackókat és néhány másfajta macit is, amelyekből végül két plüsshegyet képeztek a stadion két végében. Minden bizonnyal azért most történt a macibombázás, mert a japán rajongók végre elég közel voltak Juzuru fellépésének helyszínéhez, így tömegesen utaztak Phjoncsangba. A korcsolyázó ismert arról, hogy egy Micimackó a kabalája, amelyet a fellépései előtt dédelget, majd a pálya szélére ültet.

  • Nagy baj van a tehenekkel Hollandiában

    Domokos Erika, 2018. február 16. péntek, 14:33

    Hollandia a világ ötödik legnagyobb tejtermék-exportőre, mintegy 1,8 millió tehén él az országban. Ám annyi tehéntrágya keletkezik, amivel már nem tudnak a gazdák mit kezdeni - írja cikkében a 444.hu. A talaj terhelését törvények korlátozzák, nehogy túl sok foszfor kerüljön a talajvízbe. Sok tehéntelep környékén több trágya keletkezik, mint amennyit földjükön elteríthetnének. Ilyenkor a trágyát el kell vitetni, de mint kiderült, sok a csalás, és egyre rosszabbak a talajszennyezettségi mutatók. Már az EU is indított eljárást az ügyben. Ezért a holland állam kompenzációt fizet most azoknak a gazdáknak, akik csökkentik az állományukat, de ez érdemi változást egyelőre nem hozott.

    A WWF környezetvédelmi szervezet szerint 40 százalékkal kellene csökkenteni a tehenek számát Hollandiában. A vita egyre élénkebb a Guardian riportja szerint, és lassan a következő választás egyik fontos kampánytémájává dagad - olvasható a portálon.

    Pixabay