doll������r

04.
19.
21:55
Haiti dollármilliókat követel Franciaországtól

Haiti dollármilliókat követel Franciaországtól

Egy 200 évvel ezelőtti jóvátétel visszafizetésére kényszerítenék Párizst.

Szerző(k): Kiffer Anna
04.
19.
21:33
A kampányoló Donald Trump Európának tartott motivációs beszédet

A kampányoló Donald Trump Európának tartott motivációs beszédet

Az amerikai kongresszus a Kijevnek nyújtandó katonai segély jóváhagyása felé tart, a republikánusok vezető politikusa ehhez fűzött hozzá néhány gondolatot.

Szerző(k): Horváth Tibor
04.
19.
20:27
A forintot nem zavarták meg a fekete fellegek, de így sincs minek örülni

A forintot nem zavarták meg a fekete fellegek, de így sincs minek örülni

Hiába a negatív tőzsdei hangulat, a forint győztesen jött ki belőle. A hét elejéhez képest viszont így is rosszabbul áll.

Szerző(k): Z. B.
04.
19.
19:38
Kiberbiztonsági kifektetéssel hódít egy magyar cég a Közel-Keleten

Kiberbiztonsági kifektetéssel hódít egy magyar cég a Közel-Keleten

Egy vezető magyar kiberbiztonsági cég a szaúd-arábiai piacon hajt végre akvizíciót a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közreműködésével.

Szerző(k): Fellegi Tamás
04.
19.
19:17
Nagyon negatív hangulat uralkodott el Európán

Nagyon negatív hangulat uralkodott el Európán

Gyenge volt a kezdés, és többnyire a zárás is.

Szerző(k): Z. B.
04.
19.
18:52
Háború a Közel-Keleten: reális fenyegetés a végtelen infláció

Háború a Közel-Keleten: reális fenyegetés a végtelen infláció

Aggódnak az elemzők, hogy a közel-keleti konfliktus eszkalációja elgáncsolja a világgazdaságot. Az olajárak elhúzódó emelkedése rosszul érintené a cégeket és a még gyengélkedő magánfogyasztást, mert újra megugorhat az infláció és elmaradhat a várva várt kamatfordulat.

Szerző(k): Thurzó Katalin
04.
19.
17:36
Kriptovalutás fizetést vezet be Telegram

Kriptovalutás fizetést vezet be Telegram

A Telegrammal összefüggésben korábban számos ország hatósága felvette, hogy a használata nemzetbiztonsági kockázatokat rejt magában.

Szerző(k): Zádori Bence
04.
19.
15:45
A Boeing repülői szétesnek, de a repülőtaxikat az évtized végére összeszerelnék

A Boeing repülői szétesnek, de a repülőtaxikat az évtized végére összeszerelnék

Az amerikai repülőgépgyártó 2030-ig tervez beszállni a repülő autók üzletágába Ázsiában, hogy kihasználja a régió adta gyors, rövid távú utazások iránti keresletet.

Szerző(k): Zádori Bence
04.
19.
15:16
Milyen háború? Özönlenek a turisták Oroszországba

Milyen háború? Özönlenek a turisták Oroszországba

A legnagyobb küldő országok között nem kis meglepetésre feltűnik Németország is. Az idei évben akár 1 millióval is nőhet a külföldi turisták száma az országban.

Szerző(k): Vermes Ádám
04.
19.
14:04
Rohad a kínai alma, a Huawei mindenkit elcsábítana

Rohad a kínai alma, a Huawei mindenkit elcsábítana

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója mindent elkövet, hogy úgy tűnjön: minden rendben megy a cég számára Kínában. Valójában azonban komoly dilemmával kell szembenézniük.

Szerző(k): Zádori Bence