Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Írásos anyagaim többségében a fogyasztási szektorban rejlő lehetőségekre hívtam fel a figyelmet. Nem lesz ez másképp utolsó piaci kitekintőmben sem.

Az amerikai vállalat a múlt hónapban komoly sikert ért el, ugyanis sikerült együttműködést kötnie egy kínai céggel (név szerint a CAR-ral), annak érdekében, hogy az ázsiai országban is növelni tudja piaci részesedését.

A CAR jelenleg 50 ezer gépjárművel 66 városban működik, ami jelentős potenciált jelent a Hertz számára. Ezzel a lépéssel már nem csak a fejlett országokban lesz képes profit elérésére a vállalat, az ázsiai régióban is szép eredményekre számíthat a vállalat.

A bővüléssel azonban eddig sem volt gond. 2009-ben, a válság idején a Hertz 7,1 milliárd dolláros árbevételt volt képes elérni. Ez a szám 2012-re elérte a 9 milliárd dollárt.

HTZ chart
Kép: Solar Capital

Osztalékot azonban nem fizet a cég, ugyanis a következő években tovább szeretné bővíteni flottáját, valamint piaci szerepvállalását, amihez folyamatosan növeli céltartalékát.

A következő időszakban számíthatunk arra, hogy a cég részvényei elérik a 30 dolláros árszintet, ami elsősorban a folyamatos fejlesztéseknek, és dinamikus eredménybővülésnek tudható be.

Személy szerint köszönöm mindenkinek, hogy nyomon követték írásainkat az elmúlt félévben. Bízom benne, hogy írásaimmal sikerült egy-egy könnyebben fogyasztható piaci kommentárt, ismertetést nyújtanom Önöknek. A későbbiekben a www.solarcapital.hu weboldalon keresztül olvashatnak minket, ahol elemzéseinken túl egyéb színes tartalommal is találkozhatnak.

 

Länger Péter, Solar Capital