Világszintű trend a levélforgalom folyamatos csökkenése. A levelek száma évről évre csökkenést mutat Magyarországon is, ugyanakkor ugrásszerűen emelkedik a csomagszállítás iránti igény az e-kereskedelem dinamikus növekedése következtében.

A Magyar Posta tavaly több mint hatvan hatékonyságnövelő projektet indított a levél- és csomagszállítás területén, hogy a változó körülményeknek megfeleljen - derül ki az SAP Hungary közleményéből.

Az ügyfelek nagyon eltérő igényű generációit kell egy időben kiszolgálni, miközben a hatékonyabb működés mellett új bevételi forrásokat is kell találni, hogy a gyakran más iparágból érkező versenytársak ne szorítsák ki a postát piacról - összegezte a postaüzemeket érintő kihívásokat egy nemzetközi postástalálkozón elhangzott beszédében Illés Zoltán, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója.

Hol újíthatnak a posták?

A Szlovén Posta például új bevételi forrásként 3D nyomtató telephelyet létesített, ahol az igény szerint készülő, kis sorozatú vagy egyedi termékek megtervezésében, szkennelésben és modellezésben is segítenek az ügyfeleknek, majd a legyártott árut kiszállítják a világ bármely pontjára. Innovatív szolgáltatásával a vállalat mindössze fél év alatt Észak-Amerikától Ázsiáig számos iparágban szerzett ügyfeleket.

A német szövetségi nyomda pedig - amely többek közt a postai bélyegeket és igazolványokat készíti - BDrive néven indított biztonságos felhőszolgáltatást vállalatok számára.

Kézbesítőrobot

Az SAP Postal Innovation Council eseményen bemutatták azt a robotot is, mely a logisztikai központokban az embereknél pontosabban, gyorsabban és fáradhatatlanul válogatja szét, készíti elő kézbesítésre a küldeményeket. Hasonló robottal a német posta is kísérletezett tavaly: használatával a kézbesítőnek nem kell nehéz táskát cipelnie az utcán, a több mint egy mázsával terhelhető, szenzorokkal felszerelt robot automatikusan követi a kézbesítőt, aki ebből tudja kivenni az adott címre szóló küldeményt.

A mesterséges intelligenciával pedig az is lehetővé válhat, hogy ha például a kézbesítő nem találja otthon a címzettet, akkor a mesterséges intelligenciával felruházott digitális asszisztenstől egyszerűen megkérdezheti, hogy az illető megadott-e alternatív elérhetőséget, és vele, illetve kollégáival is menet közben egyeztethet a kézbesítés útvonalának optimális módosításáról.

A rendezvényen a világ különböző országaiból érkező posták képviselői Pintér Szabolcs, az SAP üzletágvezetője szerint olyan területek jövőbeli irányaival és legjobb gyakorlataival ismerkedhettek meg, mint az ügyfélélmény növelése, a munkaerő képzése, kezelése, a minden csatornát lefedő kommunikáció megvalósítása, a legújabb technológiák bevezetése.

Képünk forrása: Shutterstock