A bejelentés szerint 4iG csoport idén tavasszal megkezdte távközlési vállalatainak stratégiai átalakítását és a társaságok integrációját.

A telekommunikációs portfólió integrációs folyamatainak támogatására új csúcsvezetők érkeznek a telekommunikációs vállalatok élére.

A 4iG Nyrt. távközlési divíziójának irányítását az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatójaként Király István veszi át július 1-től, akit a DIGI csoport élén ügyvezetőként Tábori Tamás vált.

A 4iG nemzetközi távközlési portfóliójának irányítására új szervezeti egység jön létre tiranai központtal. A 4iG International vezetője Budafoki Róbert, aki az albán és a montenegrói leányvállalatok ügyvezetésért, és integrációs feladataiért felel.

Az előzetes bejelentésnek megfelelően az Invitech ügyvezető igazgatója Bőthe Csaba lesz július 1-től, aki Gerald Grace-t váltja a társaságnál.

Ki kicsoda?

Király István: A hazai távközlési piac egyik legkiemelkedőbb vezetői tapasztalattal és mély iparági szakismerettel rendelkező menedzsere, aki az elmúlt három évtizedben a magyar, illetve a nemzetközi távközlési piac meghatározó szereplőinek vezetésében vállalt szerepet. MBA vezetői képzését az Oxford Brookes University-n végezte.

A szakember 1995-2004 között a Pannon GSM kereskedelmi és marketing igazgatója volt, 2004-ben a Telekom csoporthoz igazolt, ahol üzletfejlesztésért felelős igazgatóként, majd a T-Systems marketing és stratégiai igazgatójaként, valamint a Telekom CMO-jaként dolgozott 2012-ig. Majd 2014-2021 között a magyarországi Vodafone Business Unit Directora volt. 2022 áprilisa óta a DIGI Magyarország ügyvezető igazgatójaként részt vett a hazai távközlési vállalat stratégiájának megalkotásában.

Király István
Király István
Kép: 4iG Nyrt.

Budafoki Róbert: A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. Pályáját 1991-ben a KFKI-nál kezdte számítógépes rendszermérnökként, 1992-től az Olivettinél dolgozott rendszermérnökként, majd termék- és ügyfélmenedzserként. Majd 1995-ben alapítóként csatlakozott a Cisco Systems Magyarország Kft.-hez, ahol 1997-től ügyvezető igazgató, 2006-tól pedig a közép-kelet-európai régióért felelős partnerkapcsolati és marketing igazgató volt. 2008-tól alapító vezérigazgatóként irányította a szoftver- és cloud computing szolgáltatásokat kínáló Central Europe On-Demand Zrt. (CEOD) tevékenységét, amely a közép- és délkelet-európai régió tizenegy országában szolgálja ki üzleti ügyfeleit. 2011. június 1-jétől a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese lett, a vállalati szolgáltatások üzletág (T-Systems) vezetője, 2012. október 1-jétől T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatói tisztségét töltötte be. 2014 januárjától a Saudi Telecom Company megbízott, vállalati szegmensért felelős alelnöke volt, majd 2015-2020 között az Arthur D. Little infokommunikációs tanácsadó cég senior tanácsadójaként dolgozott. 2019 januárja óta a Cydrill Software Security ügyvezető partnere.

Budafoki Róbert
Budafoki Róbert
Kép: 4iG Nyrt.

Tábori Tamás: A Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte mesterdiplomáját 1999-ben, egyetemi tanulmányai során a Széchenyi István Szakkollégium munkájában is részt vett, majd a londoni City Egyetemen szerzett másoddiplomát. Karrierje elején mind állami, mind privát szférában gazdasági tanácsadói szerepet töltött be. 2005-ben csatlakozott a Vodafone Magyarország kötelékéhez, ahol először szabályozási szakértőként, majd nagykereskedelmi, értékesítési stratégiáért felelős, végül pedig lakossági termékekért felelős igazgatóként dolgozott 2017-ig. Majd 2018-tól a Magyar Telekom vezérigazgatói tanácsadója, később pedig tribe leadere volt.

 

Tábori Tamás
Tábori Tamás
Kép: 4iG Nyrt.
Bőthe Csaba: Távközlési karrierjét MBA diplomája megszerzését követően, 1994-ben kezdte a Westel 900-nál. 1996-tól üzletfejlesztésért felelős marketingigazgató-helyettesként számos új szolgáltatás bevezetéséért felelt, majd 1998-tól értékesítési igazgatóként a cég disztribúciós hálózatának teljes megújítása volt a feladata. 2001 és 2004 között Macedóniában, a Mobimak vezérigazgató-helyetteseként az önálló mobilszolgáltató cég felépítését irányította. Később 2004-ben a T-Mobile nagyvállalati értékesítési- és termékfejlesztési igazgatója, 2008-tól a Telekom kis-és középvállalati üzletágának igazgatója. 2010-ben a T-Systems Magyarország működéstámogatási igazgatójává nevezték ki, 2012-ben a T-Systems International nearshore outsourcing szolgáltatásokat nyújtó magyar leányvállalata, az IT Services Hungary (ITSH) élére került vezérigazgatóként. 2015-ig vezette a céget, amellyel párhuzamosan a román és a bolgár T-Systems vezérigazgatójaként is dolgozott. 2016-ban a Liberty Global/UPC vállalathoz igazolt, ahol közép-kelet-európai B2B igazgatóként az új régiós B2B működési modellt dolgozta ki. 2018-ban csatlakozott az Invitech ICT Serviceshez, ahol a marketing- és üzleti támogatások igazgatóságot építette fel. Karrierjét 2019-ben a Telenor Magyarországnál nagyvállalati értékesítési vezetőként folytatta. A szakember vezérigazgatóként 2022. július elsejei hatállyal veszi át az Invitech ICT Services irányítását.

 

Bőthe Csaba
Bőthe Csaba
Kép: 4iG Nyrt.