A cégek számára fizetési szolgáltatásokat nyújtó Stripe nevű fintech cég minden idők legértékesebb privát cége lett a Szilícium-völgyben, miután sikeresen hajtott végre tőkebevonást, amely során a befektetők 95 milliárd dollárra értékelték. Az összesen 600 millió dolláros tőkeemelésben olyan befektetők vettek részt, mint az ír BNational Treasury Management Agency, az Allian, a Fidelity, a Baillie Gifford, az AXA ls a Sequoia Capital.

Ezzel a Stripe értékeltsége magasabb, mint a Facebooké volt 2012-es tőzsdére lépése előtti utolsó tranzakcióban, az akkor 80 milliárd dollárra értékelte a közösségi oldalt. De meghaladja az Uber tőzsdére menetele előtti, 72 milliárd dollár értékű utolsó tőkebevonását is. A Stripe-ot 2010-ben alapította egy ír testvérpár, Patrick és John Collison, ők most mindössze 30 és 32 évesek. A cég mostani értékeltségével számolva vagyonuk fejenként eléri a 11,4 milliárd dollárt a Bloomberg számításai szerint.

A cég értékeltsége egy év alatt ugrott a háromszorosára, ebben jelentős szerepet játszott a világjárvány alatt az elektronikus kereskedelemben és a digitális fizetési szolgáltatások iránti keresletben tapasztalt hatalmas ugrás és persze a jegybankok laza monetáris és a kormányok mentőcsomagjai miatti bőkezű fiskális politika okozta pénzbőség is. A már tőzsdén jegyzett versenytársak, mint az Adyen,a Square és a checkout.com árfolyama is elszállt ez idő alatt - emlékeztet a FinancialTimes.

A Stripe mindenesetre sikeresen lovagolta meg az elmúlt egy év fejleményeit. A járvány kezdete óta csak Európában 200 ezer új céges ügyfele lett szolgáltatásának, s rendszereik tavaly másodpercenként 5000 tranzakciót kezeltek, fizetéseket, visszatérítéseket, ügyféladat ellenőrzéseket és más lekérdezéseket. A Stripe most már önmagában nagyobb, mint a teljes e-kereskedelem a cég alapítása idején - mondta a lapnak John Collison.

A Stripe megtett egy csomó lépést, amelyet a tőzsdére lépés előtt szoktak a hasonló cégek. Leigazolt egy csomó elismert szakembert vezető testületeiben például, köztük a Bank of England volt kormányzóját Mark Carneyt és Dhivya Suryadevarát, a General Motors volt pénzügyi igazgatóját is. Ennek ellenére eddig nem jelezte, hogy részvényei nyilvános értékesítésére készülne. Egy biztos, így nem kell nyilvánosságra hoznia pénzügyi adatait, amit eddig nem is tett meg.

A Stripe üzleti modelljében minden rajta keresztül bonyolított tranzakció után díjat számol fel, kezdetben szolgáltatásait fejlesztőknek és más technológiai start-up cégeknek kínálta. Ezzel lehetőséget kapott arra, hogy a világ leggyorsabban növekvő cégeit meglovagolva növelje saját forgalmát is. Az ügyfelei között most már olyan cégek találhatók, mint a videokonferencia szolgáltatásokat nyújtó Zoom, a Shopify vagy a Deliveroo, az Uber és az Instagram, csak az ismertebbeket említve.

A cégnek ugyan vannak európai terjeszkedési tervei, azonban ehhez állítólag megfelelő mennyiségű forrás áll rendelkezésére. A Bloomberg szerint a mostani tőkeemelésből befolyó 600 millió dollárt igazából vésztartalék alapnak szánják. Elemzők szerint a mostani tőkeemelés igazából arra volt jó, hogy kihasználják az iparág iránt mutatkozó befektetői keresletet, amely lehet, hogy az infláció növekedése nyomán szigorodó jegybanki szigorítások után már nem lesz ennyire felfokozott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!