Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A davosi Világgazdasági Fórumra (WEF) 2023-ban is sor került, amelynek célja, hogy a Föld legbefolyásosabb vezetői a világunk állapotát globális, regionális és iparági vitákon keresztül javítsák. Az idei év kiemelt témái a klímaválság és magas energiaárak voltak.

Többek között a portugál cég, az EDP vezérigazgatója, Miguel Stilwell is beszélt terveiről.

Az EDP egy globális megújulóenergia-vállalat, ezért úgy gondolom, hogy fontos szerepet kell játszania ebben az energiaátalakulásban, ami most történik. Úgy vélem, hogy ez a folyamat most jelentősen felgyorsult az ukrajnai háborúval, és azzal, hogy nem csak a környezetvédelem miatt, hanem az energiabiztonság és az energiafüggetlenség kérdése miatt is szükség van megoldásra. Így már több mint húsz éve a megújuló szektor szereplői vagyunk, és ebben az időszakban a világ különböző régióiban fektettünk be, és Európa egyértelműen az elsődleges piacunk.

– nyilatkozta Miguel Stilwell az Euronews-nak.

Stilwell arról is beszámolt, hogy a szárazföldi szélenergiába, valamint tengeri- és napenergiába fektetnek be. Ami az offshore tevékenységet illeti (amikor az adott vállalat a cégbejegyzés országán kívül tevékenykedik), az EDP Európában, Skóciában, Franciaországban és most már az Egyesült Államokban is nagy portfólióval rendelkezik. 

Az offshore iparágon belül a lebegő technológia is nagymértékben fejlődni kezdett, és ebben az élen járnak napenergia tekintetében. Így nemcsak a szokásos napenergiára összpontosítanak, hanem olyan dolgokra is, mint a gátakon álló vagy akár a tengeren lebegő napelemek.

Magyarországra is érkezhetnek lebegő napelemek, ezekről lapunk már írt korábban, valamint arról, hogy miként működnek pontosan ezek az úszó szigetek.