A Flash-nek a böngészők többsége már búcsút intett, a Chrome a 76-os, a Firefox a 69-es főverzió óta azt alapértelmezetten kikapcsolja, most pedig a Google a keresésből is száműzi a különböző médiatartalmakat megjeleníteni hivatott, elavult technológiát - olvasható a szakportálon.

A cég minden, Flash tartalmakkal operáló weboldalnál figyelmen kívül hagyja majd azokat a Google keresések során, illetve az önálló SWF fájlok indexelése is megszűnik. A korosodó weblapoknak ugyanakkor nem kell tartaniuk a teljes száműzetéstől a keresési eredmények közül, maga a weboldal továbbra is megjelenik majd a keresőben, a Flash-en kívüli tartalmakkal együtt.

A lépés egyáltalán nem mondható meglepőnek, hiszen mára nem csak a böngészők hátráltak ki a technológia mögül, de jó ideje az Adobe is. A vállalat 2017-ben jelentette be, hogy megszünteti az egykor széles körben elterjedt Flash támogatását.

Az Adobe bő két éve arról beszélt, 2020-szal kivégzi a technológiát, befejezi annak terjesztését és frissítéseket sem ad majd ki hozzá. Ekkorra egyébként a Microsoft is azt ígéri, teljesen kigyomlálja a szabványt a Windowsból.