A Mastercard először hoz létre ilyen központot Észak-Amerikán kívül, az intézetnek Waterlooban a fizetéstechnológiai cég európai székhelye ad majd otthont. Az Európai Kiberbiztonsági Központ szakemberei többek között az Iinterpol, az Europol, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség és az Európai Bank kiberbiztonságért felelős szerveivel működnek majd együtt.

A pénzügyi területen működő cégek mindig is a kiberbűnözők kedvenc célpontjai lesznek, hiszen nagy mennyiségű személyes és pénzügyi adatért felelünk - mondta Javier Perez a Mastercard európai elnöke. Fontos, hogy a kiberbiztonságban érintett piaci szereplők összefogjanak, megosszák tapasztalataikat, tanácsokkal segítsék egymást. Az Európai Kiberbiztonsági Központ ezt a párbeszédet hivatott tovább erősíteni, a célunk pedig az, hogy legyen szó akár vállalkozásokról, akár a felhasználókról, mindenki biztonságban érezze magát az online információcsere során - tette hozzá a szakember.

A most megalakuló központ létrehozásával jelentősen lerövidíthetők a kommunikációs folyamatok a Mastercard belső csapatai, az ügyfelek, partnerek és más érintettek között. Így globális események, természeti katasztrófák, szolgáltatási és biztonsági incidensek esetén sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudnak reagálni az érintettek. E mellett az adatvédelmi törvények globális szintű betartása is jobban ellenőrizhetővé válik.

A központ idén tavasszal egy átmeneti helyszínen kezdi meg működését, végleges otthonába előre láthatóan 2021-ben költözik.