Óriási csapás érte az orosz titkosszolgálatot

Történetének legnagyobb adatlopását szenvedte el az Oroszországi Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálata, azaz az FSZB - írja a Forbesra hivatkozva a 24.hu.
Szabó Zsuzsanna, 2019. július 21. vasárnap, 12:05
Fotó: Reuters

Hackerek nem kevesebb, mint 7,5 terabájtnyi információhoz jutottak hozzá. Ezek olyan projektekről rántották le a leplet, mint az anonimitást biztosító Tor hálózatok használó egyének személyazonosságának felderítése, a közösségi médiát érintő visszásságok, vagy épp a segítség, amit az ügyben nyújtottak, hogy az orosz internetet leválasszák a világháló egészéről.

Az adatokat ráadásul nemcsak kikerültek az FSZB egyik alvállalkozójától, a SyTech nevű cégtől, de a médiához is eljutottak a 0v1ru$ név mögé bújt hackereknek köszönhetően - idézi a Forbes cikkét a 24.hu.

Az adattolvajok július 13-án törték fel a SyTech rendszerét, tevékenységüket ráadásul nem is tartották titokban, hiszen az akciót követően a cég weblapját is megváltoztatták, a Yoba Face néven ismert mémet hagyva maguk után, majd a megszerzett információkat tovább adták a Digital Revolution nevű másik hackercsoportnak, akik nemcsak a Twitteren tettek közzé részleteket, a titkoszsolgálatot cukkolva, de a különböző sajtótermékekhez is ők juttatták el a megszerzett dokumentumokat és adatokat.

Az adatlopás hírét először leközlő BBC Russia szerint ez minden idők legnagyobb adatszivárgása az FSZB történetében, nem is a feltárt adatok hírértéke miatt, miután a kikerült információk egy része eddig is ismert volt, hanem a sikeres támadás mértéke, és a megszerzett adatok mennyisége a példátlan.

HOZZÁSZÓLÁSOK