A világ első akkumulátoros-elektromos tehervonatát pénteken mutatták be egy pittsburghi rendezvényen. A Wabtec amerikai vasúti áruszállító vállalat a Carnegie Mellon Egyetemmel közösen fejlesztette ki az új mozdonyt, azért hogy a vasúti közlekedést is közelebb vigyék a zérókibocsátású technológiák felé. Ez forradalmi fejlesztés lehet az amerikai vasúti szállításban, ahol évente 1,7 milliárd tonna áru mozgatnak - írja a Guardian.

A Carnegie Mellon technológiai campusán, a Monongahela folyó partján egy sínszalagon állva a cseresznyepiros, 75 láb hosszú vonat feltűnő hátteret biztosított a politikusoknak, vasúti vezetőknek és akadémikusoknak, akik a fosszilis tüzelőanyagokról való gyorsabb átállást sürgették. A potentátok egy létrán mászhattak fel a vonatra, hogy szemügyre vehessék annak belsejét, amelybe egy kis vezetőfülke mellett 500 lítiumion-akkumulátor modul kapott még helyet.

Az FLXdrive akkumulátoros-elektromos mozdony néven ismert új vonat az év elején sikeres teszteken esett át Kaliforniában, ahol kiderült, hogy 11 százalékkal csökkentette az üzemanyag-fogyasztást, ami 6 200 gallonnal kevesebb gázolaj felhasználását jelentette. A Wabtec szerint a mozdony következő, két éven belül bevezetésre kerülő változata közel harmadával képes lesz csökkenteni a dízelfelhasználást.

A vállalat azt is elmondta, hogy a kísérő hidrogén üzemanyagcellák kifejlesztésével a károsanyag-kibocsátás teljesen megszűnik. Ha a technológiát világszerte alkalmazzák, a Wabtec becslései szerint a bolygónk szén-dioxid-kibocsátása évente 300 millió tonnával csökkenhet, és a megtakarított kibocsátás közel fele az Egyesült Államokban keletkezhet.

Van másik is!

Máriusban írtunk egy másik, igen hasonló célú amerikai projektről. A kaliforniai energiaügyi bizottság (California Energy Commission; CEC) csaknem 4 millió dollárt utalt ki a Sierra Northern Railway (Sera) társaságnak, hogy a magánvasúti cég megtervezze és a már meglévő rendszerbe integrálja az első hidrogén-üzemanyagcellás vontató mozdonyokat. A Sera egyszerű ötlettel állt elő: fogtak egy kész dízelmozdonyt, és azon cseréltek motort és üzemanyagellátást. A hidrogén üzemű energiacellás rendszerrel egy-egy vontatómozdony évente mintegy 190 ezer liter dízelolajat - és az ennek elégetéséből származó károsanyagkibocsátást takarítja meg.  

A vasúti ipar igyekszik magát Joe Biden klímaprogramjának lelkes támogatójaként pozícionálni annak ellenére, hogy korábban olyan csoportokat finanszírozott, amelyek elutasítják az éghajlatváltozás valóságát, és hevesen védik az amerikai vasút áramellátásához használt szénenergiát. A vasút hosszú távú áruszállításra való használata az amerikai gazdaság szerves részét képezi azóta, hogy 1869-ben egyesítették a Union Pacific és a Central Pacific vasutakat, ami először tette lehetővé az áruk szabad áramlását az Egyesült Államok nyugati részén. A vasúti árufuvarozási ágazat ma mintegy 80 milliárd dollár értékű, és 140 000 mérföldnyi pályát ölel fel az Egyesült Államokban.

A vasút környezetvédelmi előnyeit azonban aláássa a tehervonatok üzemanyagának nagymértékű dízelüzemanyag-függősége, valamint az, hogy a vállalkozások széles körben előnyben részesítik a teherautókkal történő áruszállítást a vonatokkal szemben. Ez a probléma az Egyesült Államokon túl globálisan is fennáll - a Nemzetközi Energiaügynökség szerint a tehervonatot "gyakran elhanyagolják" az éghajlat-változási vitákban, és jelenleg a világon szállított összes árunak csupán 7 százalékát szállítja.

Az áruk nagyobb mennyiségét szállítják ma már teherautókkal a közutakon, mint vasúton, és a vasúti ágazat reméli, hogy az éghajlati válsággal kapcsolatos fellépés a javukra válik. Az amerikai környezetvédelmi ügynökség szerint a közepes és nehéz tehergépjárművek felelősek a közlekedésből származó összes amerikai kibocsátás mintegy negyedéért. Ez több mint kétszer akkora, mint a repülőgépek által kibocsátott szennyezés.

A Wabtec célja, hogy az akkumulátorok mellett zöldhidrogénnel hajtsák meg a mozdonyokat.