"A kiterjedt, automatizált propaganda és dezinformáció továbbra is jelen van. Többet kell tenni ez ellen, nem fogadhatjuk el ezt új normaként" - emelte ki közös közleményében Vera Jourová igazságügyért, Marija Gabriel digitális társadalomért és Julian King biztonsági unióért felelős EU-biztos.

Méltatták az érintett cégek elkötelezettségét az átláthatóság, illetve a kutatókkal, a tényellenőrzőkkel, a tagállamokkal való együttműködés mellett. Ugyanakkor rámutattak, hogy jelentős eltérések vannak a vállalatok eredményei között, az általuk közzétett értékelések pedig nem adnak igazán képet a foganatosított intézkedések hatásairól, továbbá a rendszeres adatközlés is elmaradt a részükről.

Jelentésében a Facebook például arról számolt be, hogy 2019 első negyedévében mintegy 2,2 milliárd hamis profilt távolított el, csaknem kétszer annyit, mint egy évvel korábban. Azt nem tudni, hogy ezek közül hányat regisztráltak az Európai Unióban.

Az általános kiértékelés eredményét a jövő év elején ismertetik majd a tervek szerint.

A brüsszeli testület tavaly egyfajta önkéntes magatartási kódexet állított össze a közösségi média szereplőire vonatkozóan, amely az aláírók, köztük a Facebook, a Google, a Microsoft, a Mozilla és a Twitter számára határozottabb fellépést írt elő az álhírek terjedése ellen.

Korábban arra figyelmeztetett a bizottság, hogy amennyiben ez az önkéntes megközelítés kudarcot vall, akkor törvényileg szabályozhatják a területet. A hamarosan hivatalba lépő új testület leendő vezetője, Ursula von der Leyen is ígéretet tett a digitális platformok működésének szigorítására 2020 végéig. Szakemberek szerint ez nagy küzdelemnek ígérkezik az ellenérdekelt felek között.