Az Apple közölte, hogy az adózás utáni eredménye 13,4 százalékkal, 29,998 milliárd dollárra, részvényenként 1,88 dollárra csökkent az egy évvel korábbi 34,63 milliárd dollárról, részvényarányosan 2,1 dollárról.

A cég szerint a bevétel 5,6 százalékkal, 117,154 milliárd dollárra süllyedt az egy évvel korábbi 123,945 milliárd dollárról. Közel négy éven belül először jegyeztek fel negyedéves bevételcsökkenést.

Mindkét adat elmaradt a szakértők által várttól, az elemzői várakozások átlagában 1,94 dollár részvényarányos nyereség és 121,4 milliárd dollár bevétel szerepelt.

Az iPhone eladásából származó bevétel 65,76 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 71,63 milliárd dollárról. Szakértők 67,8 milliárd dollárra számítottak.

A negyedévben 7,74 milliárd bevétele származott a cégnek a Mac számítógépek értékesítéséből, ami kisebb az egy évvel korábbi 10,85 milliárd dollárnál és elmaradt a szakértők által becsült 9,4 milliárd dollártól. A hordozható eszközök, kiegészítők és otthoni eszközök értékesítéséből származó bevételek a várt 15,3 milliárd dollár helyett 13,48 milliárd dollár lett, kisebb a 2021 utolsó negyedévi 14,7 milliárd dollárnál.

Az iPad eladásokból származó bevétel ugyanakkor 7,25 milliárd dollárról 9,4 milliárd dollárra nőtt, felülmúlta az elemzők által várt 7,8 milliárd dollárt.

Az App Store, az Apple Music, az Apple Pay és az iCloud szolgáltatások bevétele 20,77 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 19,52 milliárd dollárról.