A jelenlegi állás szerint 506 millió dollár helyett „csak” 300 millió dollárt kell fizetnie szabadalomsértésért az Optis nevű cégnek – írja a hvg.hu. Azonban ezzel még messze nincs vége a dolognak, az Optis hétmilliárd dollárt követelne.

Az Optis nem talált ki semmit, viszont megvásárolt öt LTE szabadalmat az LG-től, a Panasonictól és a Samsungtól még 2014 és 2017 között. Ezzel szabadalom-tulajdonossá vált, és csak arra várt, mikor és kire csaphat le szabadalmi díjért.

Az ilyen vállalatokat szabadalmi trolloknak nevezik. Ebben a konkrét esetben nélkülözhetetlen szabványokról van szó, ugyanis lehetetlen LTE eszközt készíteni a szabadalmaztatott technológiák alkalmazása nélkül.

Texasban előnyben részesítik a szabadalmi trollokat, így nem véletlen, hogy az Optis is texasi bírósághoz fordult. Elsőfokon, 2020 augusztusában 506 millió dolláros kártérítést ítéltek meg neki, azonban az Apple fellebbezett.

Az Optis más országokban is pereli az Apple-t, ráadásul jóval nagyobb összegeket hajtana be tőle. Különösen ingoványos terület lehet az Egyesült Királyság, ugyanis az ország legfelsőbb bírósága kimondta, hogy a bíróságuk által megítélt összegek világszerte érvényesek.