Az IDC legutóbbi jelentése szerint az EMEA régióban (ami Európát is magába foglalja) 83,7 millió okostelefont adtak el az idei első negyedévben. Ez éves szinten 3,3 százalékos visszaesést jelent, értékben azonban már 26,8 millió dolláros, vagyis 10 százalékos a visszaesés - írja cikkében a PC World.

A statisztikákból kiderül, hogy a legnagyobb mértékben a Huawei tudta növelni - éves szinte 66,1 százalékkal - az eladásait a kontinens piacán. Viszont a kínai társaságot nehéz helyzetbe hozta az amerikai-kínai kereskedelmi háború: eltiltották például az Android használatától, valamint több beszállítójuk is felfüggesztette az együttműködést velük.

A Nokiát gyártó HMD Global eladásai 32,6 százalékkal zuhantak, az Apple-é pedig 22,73 százalékkal. Ez az amerikai cég legrosszabb eredménye az elmúlt 5 évben. A piacvezető a Samsung maradt a 29,5 százalékos részesedésével, míg a kínai Xiaomi eladásai 33,3 százalékkal emelkedtek.