Nagy változás érkezik a bankszámláknál

A járványhelyzet katalizálni fogja a digitalizációt a bankszektorban és a pénzügyi, tőkepiaci szolgáltatásokban egyaránt - mondta Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációs igazgatója az MTI szerint.
Szász Péter, 2020. április 2. csütörtök, 11:49
Fotó: Pixabay

Nemzetközi szinten is újdonságnak számító jelentés a fintech ökoszisztémát és a magyar bankrendszer digitalizációs szintjét mutatja be, és hozzájárul a magyar bankszektor digitalizációjának erősítéséhez - mondta Patai Mihály, a jegybank alelnöke.

A terveik szerint ezentúl éves rendszerességgel tekintik majd át a globális és hazai pénzügyi szektorban lezajlott főbb fintech és digitalizációs trendeket, folyamatokat. A bankrendszeri digitális felmérésben résztvevők köre a hazai bankrendszert mérlegfőösszeg-arányosan több mint 90 százalékban lefedi.

Fáykiss Péter szerint kedvező, hogy a bankok szinte kivétel nélkül elérhetővé teszik a dolgozóik számára a távmunkát. Ez a jelenlegi járványhelyzetben különösen fontos mind a járvány megfékezése, mind a bankrendszer megfelelő működésének fenntartása szempontjából.

A jegybank ajánlásokat fog megfogalmazni a digitális fejlesztések ösztönzésére a jelentés alapján, azokat nyomon fogják követni - közölte Szombati Anikó, az MNB digitalizációért és a fintech szektor fejlesztéséért felelős ügyvezető igazgatója.

A magyarországi bankszektor digitális fejlettsége közepes szintű, a digitalzáció megindult, de van számos fejlesztendő terület. A bankok vezetése tisztában van a digitalizáció fontosságával, a jelenleg online elérhető termékek köre azonban korlátozott. A vállalati ügyfélkör szinte egyáltalán nem tud digitálisan kapcsolatba lépni a bankjával a kutatás szerint. Kedvező ugyanakkor, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a munkafolyamatok digitalizálása.

Nemzetközi szinten a fitTech megoldások meghatározó része lakossági szolgáltatás, de egyre több innovatív vállalati termék jelenik meg a piacon. A szolgáltatások igénybevétele világszerte dinamikusan emelkedett.

Az országban aktív több mint 110 fintech cég 73 százaléka magyar, 27 százaléka külföldi tulajdonosi körbe sorolható. A magyar tulajdonúak között a mikrovállalatok dominálnak. A teljes szektor mintegy ötezer munkavállalójának több mint 70 százaléka a pénzügyi szoftverfejlesztés és rendszerintegrációs területen dolgozik. Exportorientáltság jellemzi ezeket a cégeket, a business to business üzleti modellt követik. A szektor cégei 2018-ra közel 120 milliárd forintos éves árbevételt értek el.

Kérdésre előremutatónak nevezte a kártyás fizetések értékhatárának 15 ezer forintra emelését a mostani közegészségügyi helyzetben. Jelenleg nincs egységes nemzetközileg érvényes szabályozás a fintech szektorra. Magyarországon jó az együttműködés a kormányzati szervekkel, ennek megfelelően a szektorra vonatkozó jogszabályi változások is minél hamarabb megvalósulnak reményeik szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK