A SMART 2018 konferencia, melynek a budapesti Akvárium Klub ad otthont, négy fő tematika köré építve nyújt betekintést a friss technológiai trendekbe, és ezek társadalmi hatásaiba, illetve a magyar gazdaságban, vállalati világban a digitalizáció hatására bekövetkező változásokba.

Digitális határterületek, emberi perspektívák

A szakmai fórum amellett, hogy konkrét cégek élenjáró megoldásait és rangos hazai technológiai szakértők véleményét mutatja be a legújabb technológiák egyénre és gazdaságra kifejtett hatásáról, határterületek szakembereit is megszólaltatja. Ennek szellemében az autózás jövőjéről tart majd előadást Bazsó Gábor "Karotta", beszél a technológiához kapcsolódó függőségekről Zacher Gábor, Vitézy Dávid pedig a jövő városáról osztja meg gondolatait, de mellettük többek között Mérő László előadását is meghallgathatják a résztvevők.

Dollár és euró milliókat húznak be külföldről magyar startupok

A közelmúltban három jelentős sikersztori is megvalósult magyar startupokhoz kapcsolódóan, friss lendületet adva ezzel a hazai ökoszisztémának. A fizetési megoldást fejlesztő Barion 6 millió eurós (kétmilliárd forintos) kockázati tőkebefektetéshez jutott Csehországból, az önvezető autók területén aktív AImotive 38 millió dolláros (9,5 milliárd forint) tőkeinjekciót kapott az USA-ból, míg médiaértesülések szerint az amerikai Dell spin-off cége 100 millió dollárért (25 milliárd forint) vásárolta fel az IT biztonságban utazó Balabit-et. A sokak számára inspirációt jelentő sikerekbe és annak részleteibe maguk az alapítók nyújtanak bepillantást a SMART 2018 színpadain.

A gépek és algoritmusok tényleg elveszik az emberek munkáját?

Az egyik legizgalmasabb és legdinamikusabban fejlődő technológiai terület jelenleg az automatizáció és a mesterséges intelligencia, melyek sci-fi-be illő víziókat gerjeszthetnek az ember és technológia kapcsolatának jövőjéről. A témát a konferencia keretében több előadó is vizsgálja, Pintér Róbert, az e-Net kutatási igazgatója például arról beszél majd, hogy oktatás nélkül Magyarország vesztese lehet a mesterséges intelligencia által hozott forradalomnak. A Spark Institute előadásaiból pedig kiderül, hogy mit kell tenniük a vállalatoknak, hogy el tudjanak indulni az intelligens algoritmusok használatával. Izgalmasnak ígérkezik még Halász Viktor rendőrfőhadnagy kriptovaluták és bűnözés kapcsolatáról szóló előadása, vagy Nagy Szabolcs, a Turbine alapítójának a mesterséges intelligencia rák elleni harcban betöltött szerepéről szóló okfejtése. Dr. Fehér Gyula a Ustream alapítója, az IBM Budapest Lab vezetője pedig arról beszél majd, hogy hogyan transzformálja át a vállalatokat a jövőben a mesterséges intelligencia, míg Varga Soma repülőmérnök, annak részleteibe avatja majd be a közönséget, hogy hogyan lehet Szegedről indulva megnyerni a NASA formatervezési versenyét.

A hagyományokhoz híven, egyfajta tehetséggondozó szerepet betöltve a SMART 2018 bemutatkozási lehetőséget nyújt a legígéretesebb friss hazai startupoknak és egyetemi innovációknak is.