Megnehezítették a szexkereskedelemben dolgozók életét a szigorú jogszabályok, különösen azokét, akik internetes siteokon keresztül nyújtanak szolgáltatásokat. Egyre többen a bitcoin és más kriptovaluták felé fordultak, hogy így fogadjanak el pénzt és egyúttal megvédjék pénzeszközeiket is - írja a CNBC, amely féltucatnyi szexmunkással beszélgetett a kriptopénz szerepéről az iparágban.

Allie Eve Knox például felnőtt tartalmakat készít az olyan előfizetéses szolgáltatásokat áruló platformon, mint az OnlyFans. Knox úgynevezett "findomme-ként" dolgozik - ez a pénzügyi domina rövidítése- ami a dominancia-alávetettség dinamikáját és a készpénzt foglalja magában.

Elmondása szerint 2014-ben több szolgáltató - köztük a PayPal, a Square Cash és a Venmo is lekapcsolta fiókjait, miután a gyakori tranzakciók során kiderült, hogy Knox miért is kap pénzt.

Egy Skype-hívás során most már csak annyi a dolga, hogy a kamerája érzékeli a QR-kódját és perceken belül megkapja digitális pénzét, ráadásul felszámított jutalékok nélkül. Mint mondja: teljes és visszafordíthatatlan tulajdonjoga van a megkeresett pénze felett.

A kriptovaluták így biztonság- és függetlenség érzését nyújtják azok után, hogy számos pénzintézet megszigorította a felnőtt tartalmakkal kapcsolatos tranzakciókra vonatkozó jogszabályokat.

Az OnlyFans hirtelen pártfordulása

Az Egyesült Államokban a szexmunka nagy része legális. Az viszont nem, ha a szexuális szolgáltatásokért pénzt adnak és fogadnak el. Egyre többen ezért hirdetéseikben már kikötik, hogy csak bitcoinban vagy ethereumban várják a honoráriumot.

A 130 millió felhasználóval rendelkező OnlyFans már korábban kilátásba helyezte azt is, hogy betiltják a felnőtt tartalmakat az oldalon, hogy újra nagyobb teret kapjanak a tehetséges, kreativitásukkal kitűnni akaró felhasználók. 

A hirtelen fordulatra azután került sor, hogy Tim Stokely alapító és vezérigazgató a Financial Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy a pornótilalom válasz volt azon bankok ellenállására, akik reputációs kockázatra hivatkozva elutasították az együttműködést. Az interjúban továbbá elhangzott az is, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben nem a Mastercard tehet a tiltásokról. 

Az oldal több mint 300 millió dollárt fizet havonta alkotó partnereinek, aminek lebonyolítása még mindig a bankszektor igénybevételével történik.

A felnőtt tartalomkészítők emellett az NFT-ket (Non-Fungible Token - nem helyettesíthető tokeneket) is használják: Knox szerint fotóit egyszerűen NFT-ként adta el az OpenSea-n és a SpankChain NFT-piacterein keresztül. Eddig a legtöbb, amit egyetlen eladás után kapott, 1200 dollár értékű ethereum volt - írja a CNBC.

Egyre szigorúbb szabályok között dolgoznak

Az amerikai kormány számos, alapvetően az emberkereskedelem ellen irányuló jogszabályt hozott létre, amit a Pénzügyi Bűnüldözési Hálózat dolgozott ki és a pénzintézetek ezek alapján ellenőrzik a tranzakciókat. A túl gyakori készpénzbefizetés vagy átutalás például viszonylag hamar szemet szúrt a bankoknak.

Alana Evans, a felnőttfilmes színészek és egyéb tartalomkészítőket képviselő szakszervezet, az Adult Performance Artists Guild (APAG) elnöke eközben arra hívja fel a figyelmet, hogy az iparágban dolgozóknak gyakorlatilag lehetetlen az iparágon kívül munkát találni, mert diszkriminálják őket. Evans ezért már a Mastercarddal és más vállalatokkal is találkozott, hogy a szexmunkát, mint foglalkozást vegyék fel a védett jogcímek listájára.

A Mastercard azóta megerősítette, hogy találkozott Evans-szel. Ugyan vállalatuk nyitott a párbeszédre és hajlandó a különböző nézőpontokat közelíteni egymáshoz, de határozottan vitatja azt az állítást, miszerint elfogult lenne. "Az emberkereskedelem és a kizsákmányolás elleni fellépésünk és üzleti gyakorlatunk egyértelműen alátámasztja ezt" - mondta a portálnak a Mastercard.

2018-ban az Egyesült Államokban szövetségi törvényt fogadtak el, amelynek célja az online szexkereskedelem felszámolása. A Fight Online Sex Trafficking Act and Stop Enabling Sex Traffickers Act törvény azt jelentette, hogy a weboldalak tulajdonosai büntetőjogi felelősségre vonhatók az emberkereskedelmet népszerűsítő tartalmak miatt.

Ez azt jelentette, hogy minden olyan online webhelyet, amely prostitúcióból származó haszonra tehet szert, vád alá lehet helyezni, és 25 év börtönbüntetés is várhat az üzemeltetőikre.

A kriptovaluták árnyoldalai - a visszaélések melegágya

A digitális pénzeszközök új forradalma azonban visszaélésekkel tarkított: az OnlyFansen például sokszor előfordul, hogy a fogyasztó nem elégedett a szolgáltatással vagy olyan extra költségeket számoltak fel neki, amiről nem tudott.

A tranzakció ugyan nem visszafordítható, mégis létezik egy kiskapu: a  "visszaterhelés szolgáltatás". Ez egy olyan szolgáltatás, amely már magában foglalja az ügyvéd tevékenységét a pénz visszaszolgáltatására, mielőtt az észt bírósági rendszerhez fordulna, keresetet nyújtva be egy csaló társasággal vagy cserével szemben. A szexmunkások szerint éppen ezért sokan visszaélnek ezzel a lehetőséggel és esélytelen, hogy újra visszakapják pénzüket.

Sok modell a Reddithez hasonló fórumokon osztotta meg tapasztalatait, amelyekben azt mondják, hogy ezek a csalók néha 6 hónappal a képek vagy videók kézhezvétele után kérik a visszaterhelést. A kriptovaluták tranzakciói azonban véglegesek, ami szinte lehetetlenné teszi ezt.

A Pornhub és a kriptovaluták esete

A Pornhub - a világ egyik legnagyobb forgalmú pornóoldala - 2018 óta fogadja el a Verge nevű kriptotokent. Ahogy Charlie Lee, a Litecoin (LTC) megalkotója korábban megjegyezte, a pornóipar gyakran "a technológia elfogadásának vezető mutatója", ezért "örömmel látta, hogy nyitnak a kriptopénz felé". 

Amikor a PayPal úgy döntött, hogy leállítja a kifizetéseket több mint százezer Pornhub-előadónak, az oldal alternatív lehetőségként hozzáadta a tether-t (egy stablelcoin, amelyet az amerikai dollár árához kötöttek).

2020 decemberében a Pornhub néhány országban teljesen átállt a kriptopénzre, miután a Mastercard és a Visa is megszakította a kapcsolatot a platformmal, mivel úgy látták, hogy egyre több illegális tartalom kerül fel a sitera.

A CNBC-nek adott nyilatkozatában a Mastercard azt mondta, hogy döntése "egy belső vizsgálaton alapult, amely megerősítette kiállásunkat a törvénytelen tartalmakat tiltó szabványaink mellett". A Visa viszont nem reagált.

A kriptovaluták értéke folyamatosan változik

Azoknak a szexmunkásoknak, akik elfogadják a kriptovalutákat, a változékony árakkal is meg kell küzdeniük, ami csökkentheti vagy olykor növelheti is a bevételüket. A bitcoin például több mint 40 százalékot esett a novemberi csúcsához képest.

A legtöbben azonban továbbra is meg vannak győződve arról, hogy a kriptopénz jelenti a jövőt a szexipar számára. "A kriptopénz az egyetlen lehetőségünk. Nem érzem úgy, hogy a bankszektor egyre szigorúbb és szigorúbb szabályai mellett túlélhetnénk" - véli Knox.