Brüsszel újra rászáll az Apple-re

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy az okostelefonokra kifejlesztett zenefelismerő alkalmazás, a Shazam az Apple informatikai óriáscég által tervezett felvásárlása összeegyeztethető-e az Európai Unió versenyszabályaival - közölte az uniós bizottság hétfőn.
Domokos László, 2018. április 23. hétfő, 20:11

A bejelentés szerint az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a két nagyon hasonló területen tevékenykedő gazdasági szereplő egyesülése csökkentheti a zenei streaming szolgáltatások választékát, amely hátrányosan érinti a felhasználókat - írta az MTI.

A brüsszeli testület véleménye szerint a felvásárlás esetén az amerikai cég a jelenlegi versenytársa, a brit bejegyzésű Shazam felhasználóinak kereskedelmi szempontból érzékeny adataihoz jut hozzá.

Az ilyen adatokhoz való hozzáférés lehetővé teszi az Apple számára, hogy közvetlenül célozza versenytársa ügyfeleit és arra ösztönözze őket, hogy váltsanak az általa nyújtott Apple Music szolgáltatás használatára.

Ennek eredményeképpen a konkurens zenei streaming szolgáltatások versenyhátrányba kerülhetnek - közölte az uniós bizottság.

Fotó forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK