Csökkenő számokról jelentett az SAP

Az SAP német szoftvergyártó működési eredménye 12 százalékkal, 1,47 milliárd euróra, a nem nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerint számolva pedig 1 százalékkal, 2,07 milliárd euróra csökkent az idei harmadik negyedévben, amikor a bevétele 4 százalékkal, 6,54 milliárd euróra esett.
Szepesi Anita, 2020. október 26. hétfő, 14:08
Fotó: Shutterstock

Szakértők nagyobb, 2,15 milliárd euró nem-IFRS működési eredményt s jelentősebb, 6,89 milliárd euró bevételt vártak a szeptember végén zárult három hónapra az MTI szerint.

A piaci tőkeértéke alapján Európa legnagyobb technológiai vállalata felhőalapú szolgáltatások üzletágának a bevétele 10 százalékkal, 1,98 milliárd euróra emelkedett.

Az SAP negyedéves adatainak ismertetésekor rontotta idei működési eredményére és bevételére vonatkozó előrejelzését, amit azzal indokolt, hogy a koronavírus-járvány új hulláma miatt a világ számos országában újból korlátozásokat vezettek be és a vártnál lassabban áll helyre a cég termékei iránti kereslet.

Az SAP az idei működési eredményvárakozását 8,1-8,7 milliárd euróról 8,1-8,5 milliárd euróra, bevétel-előrejelzését pedig 27,8-28,5 milliárd euróról 27,2-27,8 milliárd euróra rontotta.

A felhőalapú szolgáltatások üzletágának az idei bevételnövekedésével kapcsolatos várakozását 8,3-8,7 milliárd euróról 8-8,2 milliárd euróra változtatta a cég hétfőn. Az SAP egyébként azzal számol, hogy ennek az ágazatnak a bevétele legalább 22 milliárd euróra fut fel 2025-re.

Az SAP részvényára mintegy 20 százalékos mínuszban kezdett hétfőn a frankfurti értéktőzsdén, piaci tőkeértéke ezzel 35 milliárd euróval csökkent. Hétfőn 11 órakor a SAP árfolyama 18,16 százalékos mínuszban, 102 eurón állt. A JP Morgan a SAP részvényének a célárát 160 euróról 120 euróra csökkentette.

HOZZÁSZÓLÁSOK