Nagy lépést tett a Digi az 5G felé

A Digi Kft. 2019. november 18-án, hétfőn, budapesti székhelyén elindította első éles 5G bázisállomását - közölte a cég.
Szabó Zsuzsanna, 2019. november 19. kedd, 18:02
Fotó: Shutterstock

A budapesti Digi-központban telepített bázisállomáson kedden a Digi is sikeresen tesztelte valós körülmények között a jövőbeli 5G hálózatát - jelentette be Dragoș Spataru, a Digi Kft. és az Invitel Zrt. vezérigazgatója, aki szerint ez azért fontos momentum cég szempontjából, mert alig hat hónappal ezelőtt lépett be a cég a mobilszolgáltatási szegmensbe saját hálózattal.

A Digi az elmúlt években az optikai- és a mobiltelefon-hálózat fejlesztésébe fektetett be, lehetővé téve az elektronikus hírközlés területén a legfejlettebb technológiák, köztük az 5G szabvány mielőbbi bevezetését.

Az első bázisállomás saját, 3400 MHz-es frekvenciasávban sugároz, 20 MHz-es frekvenciatartományt használ és az Ericssonal együtt került kiépítésre. Alapvetően ettől a pillanattól kezdve minden olyan Digi ügyfél, aki 5G-kompatibilis készülékkel rendelkezik, kipróbálhatja ezt az új hálózati technológiát a cég központi székhelye közelében - olvasható a cég közleményében.

Fotó forrása: Digi

A vállalat továbbá közölte, hogy a következő hónapokban több különböző helyszínen tesztelik majd a technológiát és később - az eredményektől és a spektrumelosztástól függően - határozzák meg a megvalósítás további részleteit. Magyarország egyébként a második piac, ahol a Digi megkezdte saját 5G hálózatának fejlesztését.

A szolgáltató júniusban rajtolt a Digi Mobil 5G Smart hálózat kiépítésével Romániában, és mobilállomásai élesben működnek a fővárosban, Bukarestben, valamint az ország több más városában. Az 5G technológia romániai bevezetését három nagy beszállítóval (Ericsson, Nokia és Huawei) együttműködve kezdték meg. Az új kínálat tartalmazza az 5G-s mobil távközlési szolgáltatásokat, melyekhez bármely romániai Digi Mobil előfizető további költségek nélkül hozzáférhet, valamint két kompatibilis készüléket: Xiaomi Mi Mix 3 5G és Huawei Mate 20x 5G (64 GB RAM és 128 GB RAM).

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Rothim, 2019.11.19 23:23

Undorító önkény és potenciális tömeggyilkosság !
Velünk bármit meg lehet csinálni ?NEM VAGYUNK KÍSÉRLETI NYULAK , HANEM EMBEREK VAGYUNK !
ÉLJEN A TORONYROMBOLÁS !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html