Az összes szegmensben stagnálást mutatott a Digi Communications NV magyarországi leányvállalata, a Digi Távközlési Kft. az idei harmadik negyedévben - a cég vezetékes bázisa mellett ezúttal a mobilos ügyfélbázis növekedése is megtorpant, dacára annak, hogy a vállalat ebben az időszakban is folytatta a hálózatépítési munkálatokat - olvasható a portálon.

A vállalat szeptember 30-án 187 ezer mobiltelefonos ügyféllel rendelkezett, 23 ezerrel többel, mint egy évvel korábban. A növekedés azonban az év közepétől kezdődően fokozatosan lassult, így a második negyedév végéhez képest a jelentés szerint mindössze négyezer előfizetéssel sikerült növelni a mobilos bázist.

Bár a piac a harmadik negyedévre várta a megállapodást, végül nem jött létre az eredeti tervekben kitűzött időpontig a Digi anyacége és a 4iG közti adás-vételi szerződés, melynek szándéknyilatkozatát márciusban tették közzé a felek. A tárgyalások még folynak.