Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ügy előzménye, hogy az NMHH tavaly nyáron indította el a 700 MHz-es, a 2100 MHz-es, a 2600 MHz-es és a 3600 MHz-es frekvenciasávok használati jogosultságainak értékesítési eljárását. Az árverésre 2019. augusztus 8-án négy mobilszolgáltató jelentkezett, az alaki vizsgálat után viszont a hatóság nem vette árverési nyilvántartásba a Digi holland anyavállalatát.

A cég ezután fellebbezett az NMHH döntése ellen, a másodfokú hatóság pedig november 27-én közölt végzésében helybenhagyta az alaki vizsgálat eredményét. A hírközlési szolgáltató ezután bírósághoz fordult, amely megállapította, hogy keresete megalapozatlan.

A Fővárosi Törvényszék november 4-i ítéletében többek között megállapította, hogy az NMHH objektív tények és jogszerű indokok alapján zárta ki a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. anyacégét az eljárásból. A bíróság álláspontja szerint az NMHH a tényekből kiindulva helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a Digi Kft. azért nem jelentkezett közvetlenül a frekvenciaaukcióra, mert észlelte, hogy vele szemben kizáró ok állna fenn, és ezért az anyavállalat tette ezt meg helyette.

Meg akarták téveszteni a hatóságot

Az ítélet megjegyzi, hogy a hatóságnak joga és kötelessége volt vizsgálni a jelentkező mögöttes szándékát is, és az NMHH a Digi Kft. anyavállalatának kizárásakor megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a cég valódi célja nem a frekvenciahasználati jogok saját hasznosítása volt, hanem az esetlegesen elnyert jogok átadása a Digi Kft.-nek. A bíróság egyetértett az NMHH-val abban, hogy az anyacég jelentkezésével a hatóságot meg akarta téveszteni, és részvétele sértette volna az árverési eljárás tisztaságát.

Ezen felül a bíróság a Digi Communications N.V. érvelését elutasítva megállapította, hogy a hatóság az árverési dokumentációt az európai uniós szabályrendszernek megfelelően alakította ki, és valamennyi részvételi feltétel arányos, objektív és diszkriminációmentes. Részletes vizsgálat alapján jogszerűnek ítélte meg a bíróság azt a feltételt is, hogy az eljárásban csak olyan cég vehet részt, amellyel szemben versenyjogi jogsértés megállapítására az árverési eljárás megindítását megelőző 24 hónapban nem került sor.

Ítéletében a bíróság hangsúlyozta, hogy a Digi Communications N.V. érvelésével ellentétben a gazdasági versenyre kifejezetten korlátozó hatással lenne, ha a hatóság a bizonyítottan nem a tisztességes piaci verseny szabályai szerint eljáró piaci szereplők részvételét és a kiemelt állami vagyon megszerzésének lehetőségét engedélyezné.

Alaptalan érvelés

A bíróság szerint alaptalan volt a Digi Communications N.V. azon érvelése is, hogy az NMHH a kizáró okok vizsgálatát kiterjesztette a Digi vállalkozáscsoportra, míg a többi jelentkezőnél a vállalatcsoport többi tagját nem vizsgálta.

A cég több más ponton is támadta az NMHH határozatát, többek között az uniós joggal ellentétesnek akarta beállítani, de a bíróság ezeket az érveket is egységesen elutasította. A bíróság megállapította, hogy az NMHH megfelelően feltárt és tisztázott tényállás alapján, jogszerű és helytálló jogértelmezéssel megalapozott döntést hozott az ügyben - olvasható a hatóság közleményében.