Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pénteken véget ért a Vodafone Digitális iskola programjának első szakasza, melynek keretében 2016 februárja óta összesen 1300 táblagépet osztottak ki az ország 25, döntően hátrányos helyzetű diákokat tanító iskolájában. A programban közel 700 pedagógust képeztek ki a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat Safer Internet Program szakemberei és mintegy 6500 gyereket tanítottak a biztonságos internetezésre.

A Vodafone Digitális Iskola Program elsődleges célja a digitális esélyegyenlőség megteremtése, hiszen napjainkban nagyon komoly, talán behozhatatlan hátránnyal indul az életben az a gyermek, aki már az általános iskolában nem sajátítja el a digitális ismereteket - mondta Marchhart Pál, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese a Tiszafüreden rendezett sajtótájékoztatón.

A Vodafone Digitális iskola program most lezárult fázisában 25 iskolában sikerült megteremteni azt az infrastrukturális hátteret és a digitális kompetenciáknak azt az alapvető szintjét, ami a továbblépéshez nélkülözhetetlen, hangsúlyozta Marchhart, aki szerint az eddig szerzett tapasztalatok nagyon fontosak, feldolgozásuk hamarosan befejeződik. Ezt követően indulhat a program második fázisa, melynek fókuszában a digitális kompetenciák továbbfejlesztése áll majd - tette hozzá Marchhart.

A Digitális Jólét Program egyik legfontosabb célkitűzése, hogy mindenki a digitalizáció nyertesévé válhasson és elkerüljük a társadalom digitális megosztottságát - mondta Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. A köznevelés feladata, hogy ne csak az részesülhessen a digitális gazdaság javaiból, akinek a családi háttere ezt lehetővé teszi, hanem minden tanuló számára esélyteremtési lehetőséget kínáljon, az, hogy elsajátíthatja a jövő technológiáit - tette hozzá. Deutsch szerint ezezeket a célokat szolgálja Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája is, amely a teljes oktatási (köznevelés, szakképzés, felsőoktatás és felnőttkori tanulás) rendszert hivatott felkészíteni a digitális világra.

"A program kiemelkedően sikeres és hasznos, így bízom abban, hogy lesz folytatása" - mondta Matusek Zsuzsa gyermekjogi képviselő, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programjának oktatója, aki tapasztalatairól beszélve elmondta, hogy a szerényebb településeken működő iskolákban nagymértékű a diákok alul-szocializáltsága, ami netes magatartásukon is érződik. Megpróbálnak kimenekülni az internetes álomvilág irányába, arra számítva, hogy a virtuális térben sikereket érhetnek el, és pozitív visszajelzéseket kaphatnak. E cél elérése érdekében bármit bevetnek, legyen az álprofil létrehozása, vagy nem megfelelő képek megosztása.

Ugyanakkor Matusek arra is rámutatott, hogy bár vannak nagyon jó szellemiségű iskolák is, ahol a pedagógusok odafigyelnek a diákok internetes magatartására, ennek ellenére előfordul, hogy a gyerekek óvatlanul használják az internetet, kikerülik a felnőttek óvó figyelmét, így könnyedén csapda helyzetbe kerülhetnek. Sajnos a felnőttek, illetve szülők sem mindig tudják, mire is kell figyelni, ez az oka annak, hogy a szülőket is el kell érnünk - hangsúlyozta.

A Vodafone Magyarország és a Vodafone Magyarország Alapítvány 2015 decemberében indította el a Digitális Iskola Programot a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek fejlesztése és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése érdekében. A Program együttműködő partnere az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Klebelsberg Központ, valamint a Komplex Instrukciós Programot (KIP) Magyarországon működtető Hejőkeresztúri Iskolásokért Alapítvány.