Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Lead Ventures 2017 végén alakult, 10 millió forint jegyzett tőkével, az első magyar székhelyű, nemzetközi tevékenységre törekvő kockázatitőke-befektető, amely alapjai révén rövid távon hazai és közép-európai befektetésekre, hosszú távon pedig egész Európára kiterjedő portfólió kiépítésére törekszik - írta az MTI.

A Lead Ventures két, egyenként 50 millió eurós alapja közül az egyiket a Mol és az MFB Invest jegyezte le 25-25 millió euró értékben. Ez az alap hazai cégekbe fektet majd, míg a másik alap, amelyet szintén fele-fele arányban jegyzett le a Mol és az Eximbank, a közép-európai régióban működő cégekre koncentrál majd.

A két alap a 100 millió eurót - azaz több mint 32 milliárd forintot - 2023. közepéig fogja befektetni, és az első szerződéseket várhatóan már idén aláírják. A Lead Ventures olyan cégeket keres, ahova több mint kétmillió eurót érdemes kihelyezni. (Digitális fejlesztéseikre kapnak pénzt a cégek - ezt a cikket olvasta már?)

A Mol 2030-ig szóló stratégiájának a lényege, hogy az új iparágak, innovatív megoldások felé is nyissanak - közölte Hernádi Zsoltot, az alapok legnagyobb befektetőjének, a Molnak az elnök-vezérigazgatója.

Magyarországon és a régióban az elmúlt években "felnőtt" a startupok és a kockázati befektetők első generációja. Mi azzal tudjuk segíteni ezt a közösséget, hogy a tőkeigényesebb második, harmadik befektetési körben leszünk a partnerük, és a befektetésen túl tudásátadással is segítjük a növekedési céljaik elérését - közölte Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója.

A Lead Ventures elsősorban az energetika, a mobilitás, a kereskedelem, a vegyipar, a fenntarthatóság és az IOT (a dolgok internete) területén tevékenykedő vállalkozásokba helyezi majd ki az alapokban felhalmozott tőkét.

Az Exim az új alappal összesen négy magyar alapban (az Exim Exportösztönző Magántőkealapban, az Exim Növekedési Magántőkealapban, a PortfoLion Regionális Magántőkealapban és az Enter Tomorrow Europe Magántőkealapban) és öt nemzetközi tőkealapban (így a China CEE Co-operation Fund, China CEE Co-operation Fund II., IFC FIG Fund, az East West Venture Capital Fund alapokban és a Magyar-Kazah Mezőgazdasági Befektetési Alapban) rendelkezik befektetéssel - közölte az Exim az MTI.