Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Számos probléma merül fel az elektromos autózással és a töltőhálózattal kapcsolatban Magyarországon, miközben pár hónap múlva hatályba lép az a szabályozás, amely szerint a parkolókat úgy kell kialakítani, hogy 100 helyre jusson legalább egy töltő.

Az egyik probléma technológiai jellegű, ugyanis jelenleg több töltőszabványt ismerünk, sok berendezést pedig nem lehet fejleszteni, vagyis az újabb autókkal ezek már nem lesznek kompatibilisek - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Aki ma töltő vásárlását tervezi, az mindenképpen ügyeljen arra, hogy olyat válasszon, amely nem avul el 3-5 év alatt, hiszen ezek túl nagy beruházások ahhoz, hogy később kihasználatlanul álljanak az utcán vagy a bevásárlóközpontokban.

Gablini szerint az önvezető autók fogják kijelölni a fejlesztések irányát, ugyanis ezeknél a járműveknél egyszerűen nem lesz, aki rádugja azokat a hálózatra. A megoldást az indukciós töltők jelenthetik.

A másik probléma a töltőhálózattal, illetve a töltési igénnyel kapcsolatos. A kormány ugyanis fokozatosan növelné a töltők számát, 2019-től már két állomás kell majd 100 parkolóhelyenként, a parkolóházakban pedig 100 parkolóhely után 10 helyet úgy kell kiépíteni, hogy ott a burkolat megbontása nélkül lehessen töltőt kialakítani.

Prosits Attila, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke szerint muszáj regionálisan differenciálni, mert egészen más töltési igények vannak Budapesten és vidéken. A szakember, aki a Westend bevásárlóközpont ügyvezetője is elmondta, hogy a parkolóházunkban havi 200 töltés mondható átlagosnak, amely nem sok, de 2014-ben még csak ennek a negyede volt jellemző. Ez a Westend 55 ezres látogatói számához viszonyítva elenyésző, így anyagilag sem terheli meg őket, azonban később ez változhat.

A kapacitások kihasználatlanságát nevezte meg nagy problémaként Csűrös Alíz, az Auchan Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója. Szerinte nem feltétlenül kell egy 1500 férőhelyes parkolóba 15 töltő, amelyek zöme egyelőre kihasználatlanul állna.

A kereslet és a kínálat egyensúlyának fenntartása érdekében végeznek most vizsgálatot a Jedlik Ányos Klaszternél - mondta Pethő József, az egyesület főtitkára. A szakember szerint az elektromos autók tulajdonosai zömmel otthon töltik autóikat és csak kisebb részt képvisel a munkahelyi vagy otthoni töltés.

Bár sokan ingyenes töltésről beszélnek, valójában az utcai és a parkolóházi töltést is fizeti valaki, csak éppen nem az autós. Ennek a világnak ugyanakkor egyszer vége lesz, vélhetően differenciált árképzésre kell majd felkészünlni, ahol az éjszakai töltés olcsóbb, a gyors "vésztöltés" olcsóbb lesz.