Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egységesített telefontöltők kapcsán az Európai Bizottság már több mint egy évtizede igyekszik nyomást gyakorolni a gyártókra, ugyanakkor megfelelő szabályozás híján egyelőre eredménytelenül.

A bizottság szerint nem csak a vásárlók mindennapjainak megkönnyítése miatt van szükség szabványos töltőkre, de az évente azokból keletkező több mint 51 ezer tonna elektronikai hulladék visszaszorítása céljából is - olvasható a portálon.

Az EU korábbi megkeresésére 14 vállalat írt alá egyetértési nyilatkozatot 2009-ben. A cégek, köztük olyan nevekkel mint az Apple, a Samsung, a Huawei és a Nokia, akkor azt ígérték, a 2011-ben piacra kerülő eszközöknél már igyekeznek majd harmonizálni a különböző modellekhez tartozó telefontöltőket, és egységesen microUSB-t használni. Ez persze nyilvánvalóan nem történt meg. Ma az andoidos készülékek és az Apple telefonok töltőit kellene egységesíteni, bár a piac az USB-C megjelenésével kis mértékben fragmentálódott.

Ha az EU a törvényben szabályozott egységesítés mellett döntene, az nagy valószínűséggel az Apple-nek lenne fájdalmas, hiszen neki kéne saját fejlesztésű csatlakozóját USB-C-re cserélni.

A portál szerint nem kizárt, hogy az amerikai gyártó egyszerűen elhagyja a töltőcsatlakozót - ahogy a fülhallgató-csatlakozót is - és a telefonokat csak vezeték nélkül lehet majd tölteni.