Minden adatát letörölheti az új Windows-frissítés

A héten jelent meg a Windows 10 új frissítése, de a processzorok teljesítményétől egészen az adatvesztésig számos problémát okozhat a telepítése. A Microsoft felfüggesztette a csomag letöltését, keresik a megoldást a problémákra.
Szabó Dániel, 2018. október 7. vasárnap, 09:58
Fotó: AFP

A Microsoft hosszas várakozást követően, pár napja tette elérhetővé a Windows 10 legújabb nagy frissítését, amely olyan funkciókkal bővíti a rendszert, mint például a felhőalapú vágólap, vagy a Your Phone alkalmazás, amely a telefonon lévő képeket is láthatóvá tenné. Sokan telepítették is volna a fejlesztést, de azok, akik a manuális frissítést választották a legkülönfélébb problémákkal szembesültek - derül ki az IGN magyar változatának cikkéből.

Többen panaszkodtak arra, hogy az Intel CPU-k veszítettek a teljesítményükből és még a MS Edge böngészőt sem tudták futtatni. Mások azt észlelték, hogy a Windows Store-ból letöltött alkalmazások nem működtek. A Redditen, valamint a Microsoft hivatalos fórumán többen is jelezték, hogy a frissítés telepítése után minden adatuk eltűnt.

A Microsoft vizsgálja a problémát, addig is az októberi - 1809-es verziószámú - frissítést elérhetetlenné tették.

A hét nem a nagy techcégeké volt: az Apple által használt alaplapokról derült ki, hogy ezek közül többre a kínai gyárakban kémchipeket szereltek.

A fotó forrása: Gerard Julien/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2018.10.07 11:13

Le kellene már szokni a vindózról, hadd essenek pofára.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html