Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ambiciózus célt jelentett be a Microsoft, amelynek értelmében előbb csökkentik majd teljesen eltüntetik ökológiai lábnyomukat. Így 2030-ra a Microsoft karbon-negatív lesz, és 2050-re annyi szén-dioxidot fog eltávolítani a környezetből, mint amennyit az 1975-ös alapítása óta közvetlenül vagy közvetve az elektromos fogyasztása által kibocsátott - írja a lépést bejelentő közleményében a cég a honlapján.

"Miközben mindenki számára a karbonsemlegesség, a nettó zéró kibocsátás elérése a cél, addig azoknak, akiknek módjukban áll, a többieknél gyorsabb ütemben kell haladniuk" - idézik Brad Smith, a Microsoft elnökének kijelentését.

A redmondi cég ezzel együtt azt is bejelentette, hogy segítik partnereiket, vásárlóikat is a karbonsemlegesség elérésében: olyan technológiát fejlesztenek, amellyel bárki csökkentheti az ökológiai lábnyomát. Emellett létrehoznak egy új, egymilliárd dolláros éghajlati innovációs alapot a szén-dioxid-csökkentési, -megkötési és -elvonási technológiák globális fejlesztésének felgyorsítása érdekében.

Első körben a Microsoft a beszállítói láncánál lép fel a karbonkibocsátás visszaszorításáért. Azt ígérik, hogy eredményeikről egy új éves környezeti fenntarthatósági jelentésben teszik közzé.

A Visa bankkártya-hálózati üzemeltető épp a héten jelentette be, hogy sikerült karbonsemlegessé válnia.