Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MTI-nek küldött jelentés szerint ez az összeg csaknem a duplája a 2017 ugyanezen időszakában realizált 1,862 milliárd forintnak, ugyanakkor kevesebb, mint két évvel ezelőtt, amikor 7,869 milliárd forint volt. Bár a 49 tranzakció lényegesen több mint a tavalyi öt, mégis elmarad a 2016 április-június időszakában záródott 60 ügylettől.

A tranzakciók döntő többségét, 47-et kockázati tőkebefektetők (venture capital) hajtották végre, a maradék kettő magántőke-befektetés (private equity) volt. Hét alaphoz köthető, 14 kiszállást regisztrált a HVCA, míg új tőkealap indítása a negyedévben nem történt.

Az április-júniusi időszakban átlagosan 69 millió forintot fektettek be, ami közel duplája az első negyedéves 35 millió forintnak. A legjelentősebb értékű tranzakció a PortfoLion Regionális Magántőke Alaphoz köthető, ők 5 millió dollárt (1,5 milliárd forint) fektettek az egyik legnagyobb magyar big data cégbe, a Starschema Kft.-be.

A befektetések értéke széles skálán mozgott a vizsgált időszakban, a Starschema 1,5 milliárd forintos befektetési értéke közel ötszázszor akkora, mint az időszakban regisztrált legkisebb, 3 millió forintos tranzakció.

A befektetések 55 százaléka - 49-ből 27 - előzmény nélküli, úgynevezett első körös befektetés volt, ezek tették ki a vizsgált negyedévben elkönyvelt teljes befektetett összeg 81 százalékát. A legtöbb ügylet az inkubációs fázisban lévő vállalkozásoknál történt, 29 a 49-ből, a szektor jellegéből adódóan alacsony, 7 millió forint körüli átlagos befektetési összeggel.

A 2018 második negyedévi tőkebefektetések tíz szektorba irányultak. Az összeget tekintve a legtöbb az üzleti és ipari szolgáltatások, valamint a fogyasztói szolgáltatások ágazatba, ahol az elköltött 1,879 milliárd forint a negyedévben befektetett összeg 58 százalékát tette ki. A Starschema tranzakción kívül a legnagyobb befektetési értékű tranzakciók a fogyasztói termékek és a kiskereskedelmi szektorban történtek, összesen 300 millió forint értékben. Ezt követik az élettudományok, 248 millió forinttal. Ezeken kívül két másik, 100 millió forint feletti befektetés valósult meg. Az egyik az üzleti és ipari szolgáltatások, másik az IT és elektronika szektorban.

A HVCA jelentése szerint a jövőre nézve pozitív hatás várható attól, hogy a vizsgált időszakban kötötték meg az új Jeremie-szerződéseket. Ennek részeként 8 alapkezelő jutott nagyságrendileg 75 milliárd forint forráshoz magánbefektetőktől és a Magyar Fejlesztési Banktól. Az adminisztratív feladatok teljesítését követően ezek az alapok várhatóan az év hátralévő hónapjaiban indulnak. A 8 alapkezelőn kívül a CEE Equity Partners jelentett sikeres forrásbevonást, ők 800 millió euró értékben gyűjtöttek tőkét a Kína-KKE Befektetési Együttműködési Alapjához.

Forrás: Pixabay.com