Az Európai Unió első három prioritásának egyike, hogy a digitális szolgáltatások és az ezek részterületeit szabályozó irányelveket minél előbb át lehessen ültetni a tagállamok jogrendjébe - hangzott ez az Európai Parlament témában szervezett háttérbeszélgetésén.

Tóth Edina, az illetékes szakértői csoport, a digitális korban a mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottság (AIDA) alelnöke (Európai Néppárt, Fidesz- KDNP) elmondta, a mostani uniós szintű szabályozás elavult, egy 2001-es szabály frissítése lenne, ami az elmúlt évek közösségi médiában zajló folyamatok és az esetleges visszaélések kiküszöbölését szolgálja.

A célpontok között szerepel megteremteni annak lehetőségét, hogy a tagállamok hatóságai ugyanolyan kontrollt tudjanak az interneten megjelenő, kifejezetten törvénysértő tartalmakkal szemben gyakorolni, mint amit jelenleg a médiatörvények biztosítanak nyomtatott sajtóban.

A másik fő szempont a mesterséges intelligencia szabályozása, ami már most megjelent a kereskedelemben, a jelentősége pedig elkerülhetetlenül növekedni fog.

A szabályokkal általánosságban az a cél, hogy szabályozott keretek közé kerüljenek a világszintű multik, és egyben kiegyenlített terepen tudjanak piacra lépni a kisebb vállalkozások.

A Napi.hu kérdésére Tóth elmondta, meglehetősen érzékeny témáról van szó, ezért tarthat majd el várhatóan 2-3, vagy akár 4 évig, ameddig megszületik az uniós tagállamokban a szükséges jogi harmónia, hogy mindez valóság is lehessen.

Tájékoztatás

 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja részeként valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.